Így találtam a munkám…olvasói történet 11.

by | ápr 27, 2012 | Hírek

Tisztelt CVOnline!

A főiskola elvégzése alatt rész munkaidőben dolgoztam tanárként középiskolában és magán művészetoktatási intézményben. Végig úgy éreztem, „milyen jó nekem”, hiszen nappali mellett amire szükségem van, azt még meg is keresem.

Aztán jött a „való világ” amikor már teljes állást kellett volna találni. Egy darabig még meg volt a két rész-állásom, és mellette a vállalkozóim is, aminek főiskolásként majd a részmunkaidős bejelentett állások mellett szintén hasznát vettem a kedvező adózás miatt. Azután megszűnt a magán zeneiskola, és csak egy helyem maradt. Új szakmatanulás mellett akkor még sikerül néhány hónapos gyakornoki állást megcsípnem, így egy darabig még a víz színén úszkáltam, és abban bíztam, hogy innen felfelé vezet az út.

De tévedtem. A kiábrándító valóság az volt, hogy a gyakornoki helyemen nem voltak megelégedve a teljesítményemmel, ami nem is csoda, hiszen én gyakorlatra mentem, és útmutatást vártam, ezzel szemben segítséget nem kaptam, okosabb nem lettem, ellenben az előírt idő végén elküldtek.

Ez után bő egy éves munkanélküliség következett, időnként alkalmi „kék könyves” munkákkal.

Szinte már profi szintre fejlesztettem az álláskeresést: online álláskeresők, hirdetések, cselekvési tervet készítettem, stb. Na, ezek voltak, amelyek SEMMILYEN eredményt nem hoztak. Azt nem mondtam, hogy 3-4 különböző területen keresgéltem, amiből mindből végzettségem van.

Ellenben én egy cserfes nő vagyok, és boldog-boldogtalannak arról beszéltem, hogy állást keresek, milyen területeken, mihez értek.

Így egy alkalommal belebotlottam egy olyan személybe, akivel szintén csak beszélgettem (a strandon a forró vízben), nem is számítottam semmire. De mindig úgy voltam vele: sosem lehet tudni, hogy kibe botlik az ember.

És akkor MOST VÁLASZOLNÉK A FELTETT KÉRDÉSRE: Hogyan találtam munkát? SZERENCSÉVEL ÉS KAPCSOLATOK RÉVÉN!!!

A fent említett személy átlátta, hogy az iskolájukban az egyik munkakörre én pont megfelelnék. Szerencsémre – és az ő szerencsétlenségére – az ott dolgozó tanárnőnek az egészsége és az idegrendszere nem bírta tovább, hogy ezt a munkát is csinálja. Neki, valamint még két közeli rokonomnak köszönhetően akik akkor ill. korábban az iskolában dolgoztak, így kaptam egy FÉL ÁLLÁSÚ beosztást. A harmadik tanév, hogy ugyanabban az iskolában dolgozom, és ettől a tanévtől tanári feladatokat is kaptam. Véglegesítve nem vagyok, hiszen gyes-en lévő státuszát töltöm be, így ha végre én is el szeretnék menni szülni, nagy valószínűséggel még ezt is bebukom. De már nem aggódom, mert tudom, hogy VALAHOGY MINDIG LESZ!.

Üdvözlettel

Szuromi Klára

Lapozó és alsó eszköztár

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.