A céges parti kétélű fegyver. Egyrészt lehetőséget teremt a munkavállalóknak arra, hogy jobban megismerhessék a feletteseiket és a cégvezetőket, másrészről viszont arra is alkalmat nyújthat, hogy leromboljuk az addig rólunk kialakított pozitív képet.
Azok a dolgozók, akik nem viselkednek megfelelően a céges rendezvényeken előfordulhat, hogy csökkenni fog a velük szívesen beszélgető kollégáknak a száma.
Egy céges buli célja, hogy nem csak a vezetőkkel, de olyanokkal is szóba tudjunk elegyedni, akikkel korábban még nem találkoztunk személyesen. Célunk, hogy olyannak ismerjenek meg bennünket, akivel jó beszélgetni, nem pedig akit jobb elkerülni.
A Mashable megválaszolta azt a hat kérdést, amely segíthet eldöntetni, hogyan viselkedjünk ilyen szituációban.
1. Mennyi alkoholt szabad fogyasztanom?
Próbáljuk meg elkerülni, hogy háromnál több italt fogyasszunk az este folyamán. Ennyi fogyasztással már el tudunk lazulni, ráadásul lehetőségünk marad arra, hogy összefüggő, átgondolt beszélgetést folytassunk a kollégákkal és a vezetőkkel.
2. Mit vegyek fel?
Olyan ruhát vegyünk fel, amiben jól érezzük magunkat, le tudjuk nyűgözni a többieket úgy, hogy közben az alkalomhoz illőek maradunk.
3. Késsek egy kicsit?
A céges rendezvényekről nem célszerű késni, érkezzünk pontosan, vagy legalább az első fél órában. Ugyanígy túl korán lelépni sem illendő. A munkatársaink, de még a cégvezetők is megjegyzik, ha sokat késünk, vagy ha csak negyed órára ugrunk be. Noha a késés és az, hogy mennyi ideig maradunk nem befolyásolja a karrierünk, azonban tükrözi a lojalitásunkat a vezetőség és a cég felé.
4. Mi van olyankor, ha nem vagyok túl társasági ember?
Ne lógjunk egész este a telefonunkon, és ne kizárólag csak a közvetlen munkatársainkkal beszélgessünk. A céges rendezvények remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és megismerjünk a vállalatnál dolgozó többi kollégával. Segítségképp keressünk a parti előtt néhány olyan témát, ami segít felvenni a kapcsolatot másokkal.
ÉRDEKES: Hogyan és kitől kérjünk ajánlást?
5. Vihetek plusz egy főt magammal?
Ne vigyünk magunkkal külsőst, érkezzünk egyedül a partira, vagy maximum egy kollégánkkal.
6. Kellene beszélgetnem a vezetőkkel?
Mindenképp! Ritkán adódik olyan alkalom amikor meg tudjuk ismertetni magunkat a vezetőséggel és ez az egyik ilyen alkalom. Éppen ezért fordítsuk előnyünkre a helyzetet, hogy megismerhessenek bennünket.
7. Ne felejtsünk el köszönetet mondani.
Mielőtt távoznánk keressük meg a felettesünket, a vezetőséget és köszönjük meg nekik az estét.