Mi illik, mi nem illik az álláskeresésben?

by | nov 2, 2017 | Álláskeresési tippek

Az egyik legkényesebb helyzettel kezdem. Örül az álláskereső, hogy meghívták állásinterjúra, megy is boldogan. Végigküzdi az interjút, a végén a fizetési igényről is beszélgetni kezdenek. És kiderül, hogy teljesen más nagyságrendekben gondolkodnak, mondjuk ő kétszer-háromszor akkora összeget képzelt el, mint amennyit a cég…

És akkor jön a régi beidegződés, hogy „nem illik” azzal nyitni, hogy pénzről beszéljünk. Álszent, régi világból, a kiszolgáltatott munkavállalói attitűdből ittmaradt „illem” ez, mert sosem volt értelme. Pontosan tudjuk, hogy emberek pénzért dolgoznak, nincs miért szemérmeskedni ezen. A fenti történet alapján minimum két ember elveszteget 1-1 órát az életéből, csak mert nem tisztázták az elképzeléseket az elején. Ennek nem sok értelme volt régen sem. Most tán még kevesebb, mert a toborzónak többet kell dolgoznia egy jelöltért, az álláskeresőnek meg lehetnek prioritásai, igényei, mert a piaci helyzet megengedi.

Tehát, már akkor, amikor az állásinterjúra hívnak, lehet a nagyságrendekről egyeztetni. Lehet, hogy itt be is fejeződik a beszélgetés, de legalább időt spóroltunk. De az is lehet, hogy a toborzó, a sokadik ilyen sikertelen egyeztetés után visszamegy az ügyfeléhez, ha közvetítő; a szakmai vezetőhöz, ha céges toborzó: ennyiért ilyen embert nem lehet kapni a piacon, változtatni kell az ajánlaton.

—–

A másik illendőségi probléma, hogy ha már a cég nem küld visszajelzést állásinterjú után – pedig megígérte – akkor hívjuk-e, keressük-e. Mert jaj, mit fognak gondolni, nem illik sürgetni. Dehogynem. Érthető, ha a válasz sürgős lenne az álláskeresőnek: kapott már egy ajánlatot, döntenie kell. Vagy munkanélküli, sürgős lenne egy munka. Akár igen, akár nem a válasz, az segít a döntésben. Tehát igen, fel lehet hívni az interjúztatót, kb. azzal a határidővel, amit ő adott magának („két héten belül visszajelzünk” – akkor két hét + 1 nap elteltével már hívhatod)

—–

Van, ami nem változik, és valószínűleg nem is fog: ha késel az interjúról, kérj elnézést, ha nem tudsz menni, mondd le minél előbb. Öltözz fel rendesen, légy tájékozott az adott cégről. Ezek az üzleti életben szokásos illemszabályok, és az állásinterjút is úgy kell kezelni, mint egy üzleti tárgyalást. Végre eljutottunk oda, hogy nem egy egyoldalú meghallgatásról van szó, éljünk hát a helyzet adta lehetőséggel. Csak ne éljünk vissza vele!

JobAngel cikkei minden olyan kérdésre választ adnak, amely az álláskereséshez kapcsolódik. Nézz szét közöttük, tudd meg mi a fontos egy állásinterjún, mit kell tudni a próbaidőről, vagy, ha nem kaptál meg egy állást, hogyan tudsz talpra állni és újult erővel belevetni magad a munkakeresésbe.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.