Melyek a legkínosabb hibák az állásinterjún?

by | júl 18, 2017 | Állásinterjú

Melyek.a.legkinosabb.hibak.allasinterjun_150x150Kedvező esetben mindenki örül, ha behívják végre egy állásinterjúra és ennek megfelelően alaposan készül is rá, hogy a lehető legjobb formáját nyújtsa.

Mégis tapasztaltunk olyan – sokszor megdöbbentő – eseteket, amikor már az interjú napján elvágta magát a jelölt és a legszomorúbb, hogy olyan tettekkel, ami elkerülhető lenne.

Késés

A megszokott tanács ilyenkor az, hogy állásinterjúra mindig 5 perccel a megbeszélt időpont előtt érkezzünk, hogy biztosan időben tudjunk kezdeni. Túl korán sem illik érkezni, viszont késni pedig egyáltalán nem illendő állásinterjúról. Fél óra késéssel, főként úgy, ha nem is szólunk, biztosan elvágjunk magunkat az interjúztatónál! Hogyha úgy látod, hogy nem fogsz időben odaérni a helyszínre, akkor mindenképp szólj előtte, ezzel tiszteld meg a másikat, aki rád szánta az idejét!

Lemondás szó nélkül

Az egyik legrosszabb, amit tehetsz, hogy nem mész el az állásinterjúra és ezt nem is közlöd a kapcsolattartóval. A legtöbb cégnél van már külön olyan rendszer, amivel nyomon tudják követni a pályázókat, így a negatív tapasztalatokat is eltárolják. Emiatt a jövőbeni lehetőségektől is elesel.

Ápolatlanság

Fontos, hogy állásinterjú előtt fokozottan figyelj az ápoltságra: legyen rendezett a hajad, tiszta a körmöd, tiszta ruhában jelenj meg, használj dezodort, moss fogat és akár interjú előtt egy fél órával egy rágót is bevehetsz, de még az interjú kezdete előtt dobd ki!

Nem megfelelő öltözék

Noha ma már nem annyira ragaszkodnak a cégek az öltöny, nyakkendő, blézer kombinációhoz, azért még mindig komolyabban tekintenek az olyan pályázókra, akik kiöltöznek az alkalomhoz illően. Még ha nem is akarsz nagy hangsúlyt fektetni a megjelenésedre, az olyan bakikat kerüld el, hogy papucsban, rövidnadrágban, miniszoknyában és csőtopban érkezel…

Részegség

Sajnos tapasztaltunk olyat is, hogy valaki részegen érkezett az állásinterjúra. Nagyon elszomorító szituáció, és ilyenkor már az első percben tudható, hogy a jelölt nem fog továbbjutni.

ÉRDEKES: Mit akarnak megtudni rólad az állásinterjún igazából?

Hazugság

Hazudni sem érdemes az interjún, mert a legtöbb esetben kiderül az igazság és utána nagyon kellemetlen a magyarázkodás…arról nem is beszélve, hogy utána már nagyon nehezen tudsz bizalmat kiépíteni.

Amennyiben az interjú előtti nap, vagy még aznap derül ki, hogy valami miatt nem tudsz megfelelően megjelenni az állásinterjún, akkor próbáld meg amennyire lehet még időben, mindenképp az interjú előtt jelezni a HR-es kapcsolattartónak, vagy annak a személynek, akivel leegyeztetted az időpontot!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.