Út a gyakornoki munkától a főállásig – személyes beszámoló

by | aug 21, 2018 | Álláskeresési tippek

Legyen szó szakmai gyakorlatról, vagy akár csak egy nyári diákmunkáról, mindkettőnél érdemes előre átgondolni, hogy mik a későbbi terveink vele. Ebben a cikkben saját tapasztalatomról mesélek, hogy miért is éri meg jól választani gyakornoki helyet.

2017 őszét utolsó éves egyetemistaként kezdtem, ami némi aggodalomra adott okot. Januártól kezdődött az utolsó félévem, amikor már a szakdolgozat, és az egyéb maradék tárgyak mellett a szakmai gyakorlatot is teljesíteni kell. Szeptemberben úgy kezdtem el az iskolát, hogy terveim szerint decemberre szerettem volna megtalálni azt a helyet, ahol szakmai gyakorlatomat elvégezhetem, így a vizsgaidőszak alatt nagyobb óraszámban tudtam volna bejárni dolgozni, tehát viszonylag hamar teljesíthető lett volna ez a fajta kötelezettségem. Ez mind szép is lett volna, azonban rövid gondolkodás után rájöttem, hogy bár szépen hangzik, de nem ez a legjobb megoldás.

Azon kívül, hogy muszájból kell keresni gyakornoki helyet, amennyiben olyat tanulunk, amivel valóban szeretnénk is foglalkozni a jövőben, sokkal jobban el kell gondolkoznunk rajta. Egyfajta esettanulmányként lássuk, hogy én hogyan csináltam. Elöljáróban megjegyzem, hogy (még, ha némi mázlival is), de sikerült jó döntést hoznom, így lehet érdemes bizonyos dolgokban hasonlóan cselekedni.

Szeptember-október környékén döntöttem úgy, hogy regisztrálok az egyik diákszövetkezet oldalán, hogy körbenézhessek, milyen gyakornoki lehetőségeim vannak. Kommunikáció és médiatudomány szakos hallgató voltam, így úgy gondoltam, hogy egy marketing gyakornoki pozíció lenne a legmegfelelőbb, hiszen az mindenképp csak többet tud adni annál, mint amit az iskolában tanultam, de mellette azt a tudást is alkalmazhatom, amit ott szereztem meg. Elkészítettem az önéletrajzomat, feltöltöttem, és nagy lelkesen jelentkeztem is néhány pályázatra.

Egyszer csak csörgött a telefonom, mert a diákszervezettől kerestek egy mini telefonos interjú miatt, hogy nagyjából megtudják melyik hirdetésekre lennék alkalmas. Mivel az őszi félévem nagyon kemény volt, és időmbe egyáltalán nem fért volna bele a napi 4-5 órás munka sem, így kedvesen elmondta az interjúztató lány, hogy érdemesebb lenne majd csak novemberben elkezdenem keresgélni.

Vártam is novemberig, amikor is teljesen befeszültem, hogy kizárt dolog, hogy decemberre találjak magamnak munkát. Így hát felmentem a diákszövetkezet oldalára és szinte a létező összes marketing gyakornokos hirdetésre jelentkeztem. Utólag nézve kicsit meggondolatlan döntés volt, hiszen nem igazán vettem figyelembe, hogy Budapesten belül pontosan hol is vannak az adott munkahelyek, így az utazással egyáltalán nem számoltam – főleg, hogy nem is a fővárosban élek.

Már nem is emlékszem mennyi idővel később, de hívott történetesen a Cvonline.hu egyik HR-es munkatársa, hogy amennyiben még érdekel engem a munka, szeretnének behívni egy állásinterjúra.

Teljes extázis, gondolkodás nélküli igent mondás, egyeztetés, és már meg is volt az első interjú időpontom. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgultam az interjú előtt, tekintve, hogy előtte leginkább én interjúztattam másokat, engem csak nagyon kevésszer kérdezgettek így, hogy tétje is volt.

A beszélgetés során az egyik legfontosabb kérdésem az volt, hogy miután lediplomáztam, van-e lehetőségem főállásban is maradni? Szerencsére pozitív választ kaptam, ami nekem kifejezetten lényeges volt. Már túl voltam a második körös interjún is, amikor hívtak egy másik helyről. Mivel az elsőtől még nem kaptam választ, így őszintén elmondtam, hogy bár függőben van egy jelentkezésem, de szívesen elmennék hozzájuk is egy rövid beszélgetésre. Meg is beszéltük az időpontot, amire el is mentem. Még aznap délután hívtak az első helyről, hogy… Felvettek!

Végül kiderült, hogy a másik helyre is felvettek volna, de én az elsőt azonnal el is fogadtam.

Mit csináltam jól?

  • Több helyre is jelentkeztem egyszerre.
  • Mindegyik állásinterjúra elmentem, ahova hívtak.
  • Rákérdeztem, hogy van-e lehetőség főállásban is maradni a későbbiekben.
  • Bár a szakmai gyakorlatomat január végéig teljesítettem, a későbbiekben is bejártam dolgozni.
  • Időközönként rákérdeztem, hogy még mindig áll-e az ajánlat arra vonatkozóan, hogy maradhassak.

Azóta már frissdiplomás pályakezdőként, főállásban dolgozom marketing asszisztensként, tehát az egyetem elvégzését követően azonnal el tudtam helyezkedni a munkaerőpiacon. Ezzel elértem a célomat, ugyanis szándékosan így keresgéltem az álláshirdetések között, mert a nagybetűs életet nem semmittevéssel, hanem munkába állással szerettem volna kezdeni.

Miért jó gyakornoki pozícióból átkerülni főállásba?

  • Betanítanak, türelmesebbek lesznek veled, mert tisztában vannak azzal, hogy gyakornokként még nem tudhatsz mindent, nincs nagy tapasztalatod.
  • Megismernek, ahogy te is őket, így el tudod dönteni, hogy valóban szeretnél-e velük dolgozni a későbbiekben.
  • Tudni fogják, hogy mire vagy képes, így nem szükséges 1 éves tapasztalat sem ahhoz, hogy átvegyenek főállásba.
  • Szünet nélkül, azonnal elindíthatod a karriered, hiszen az iskola után egyből munkába állhatsz.

Összességében tehát az a tanulsága a történetemnek, hogy érdemes úgy választani gyakornoki helyet, hogy a későbbiekben, tanulmányaink végeztével is ott tudjunk maradni, illetve olyan munkakör legyen, amellyel szívesen foglalkozunk. Máskülönben csak a saját, és esetlegesen a munkáltató idejét is húzzuk, hiszen helyettünk találhatna valaki olyat, aki komolyan érdeklődik az adott munka iránt.

Te is keresed azt a gyakornoki állást, ahonnan egyből főállásba kerülhetsz? Jelenleg marketing gyakornokot keresünk, így lehet már meg is találtad?

Mindenesetre nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.