Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere péntek reggel az M1-en jelentette be, hogy több ütemű, nagyobb béremelés kezdődik jövő évtől az egészségügyben.
A miniszter elmondta, hogy négy év alatt, négy ütemben emelkedik majd az egészségügyi dolgozók bére, ami 2022-re 72%-os növekedést jelentene. Az emelés érinti az egészségügyben dolgozó közalkalmazottakat, védőnőket, és az egészségügyben dolgozó, de nem egészségügyi felsőfokú végzettségűeket is.
Jővő júliustól 8%, 2020 januárjától 14%, az év novemberétől újabb 20%, míg 2021-ben további 30%-al emelkednek majd a bérek. A nyilatkozat szerint jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban pedig 79,4 milliárd forintot szán erre a kormány.
Mivel jelenleg kritikus a helyzet az egészségügyi szektorban, ezért ez a lépés szinte elkerülhetetlen volt. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára egy interjúban kifejtette, hogy a fizetések növelése mellett törekednek arra, hogy vonzóbbá tegyék a munkavállalók számára a nem pénzügyi feltételeket is. Lakhatási támogatás és ösztöndíj program indult, mellyel a már dolgozók és a leendő egészségügyi alkalmazottak elkötelezettségét is növelni szeretnék. Kiemelte, hogy az intézkedéseket egységes keretben szeretnék végigvinni, és nem csak a dolgozói bérek, hanem a kórházak felszereltsége, működési struktúrája is átalakítást, fejlesztést igényel. A folyamat fontos része lesz az egészségmegőrző programok, például a szűrőprogramok népszerűsítése is.