Családbarát munkahelyek 2018 – megvannak a nyertesek

by | okt 12, 2018 | Hírek

Nyolcadik alkalommal hirdetett pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a családbarát munkahelyek támogatására. A beérkezett 141 pályázatból 48 nyertes született, akik a pályázati támogatás segítségével olyan intézkedésekhez, fejlesztésekhez, vagy programok megvalósításához kapnak anyagi segítséget, melyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását – olvasható a pályázati felhívásban.
(forrás: http://www.emet.gov.hu/)

Egyre több cég ismeri fel, hogy a kiegyensúlyozott munkaerő hatékonyabb munkát eredményez, a kiegyensúlyozottság záloga pedig a munka és magánélet megfelelő gondozása, melyért maga a munkáltató is sokat tehet, közvetetten pedig az egész társadalom számára hasznos, hiszen az értékteremtő munka és a családok gyarapodása társadalmunk legfontosabb erőforrásai.

Családbarát Munkahely címet idén hatan kaptak:

  • Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
  • Igazságügyi Minisztérium
  • Magyar Nemzeti Bank
  • Magyar Államkincstár
  • Gyulai Törvényszék
  • Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

A további nyertesek között vannak:

Országos Mentőszolgálat, a Debreceni Ítélőtábla, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, a Központi Statisztikai Hivatal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, továbbá az állampusztai és a tiszalöki országos büntetés-végrehajtási intézet, valamint a Debreceni Egyetem és az ünnepségnek helyet adó Óbudai Egyetem.
A nyertesek teljes listája ITT olvasható.

ÉRDEKES: Milyen problémákat okozhat családon belül, ha a család valamely tagja éppen állást keres, és hogyan lehet átlendülni a konfliktusokon? Erről írtunk korábbi cikkünkben.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.