Idén is 10% felett lehet a bérek emelkedése

by | jan 15, 2019 | Hírek

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is tovább nőnek a bérek a versenyszférában. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések már folyamatban vannak, és nemsokára az állami vállalatoknál is napirendre kerül a téma.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Idők megkeresésére elmondta, a béremelkedés várhatóan meghaladja majd a tavaly év végén kötött megállapodásban ajánlott 8%-os emelés mértékét. Ennek egyik oka a továbbra is fennálló munkaerőhiány, valamint a béren kívüli juttatások átalakulása, hiszen sok munkáltató a kieső cafeteria elemeket az idei évtől beépíti a bérekbe.

Az emelés mértéke vállalattól függően változhat, míg a nagyvállalatok többet tudnak erre fordítani, addig a kis- és középvállalatoknál valószínűbb, hogy az ajánlott 8% lesz a jellemzőbb. A munkaerő megtartása továbbra is kiemelten fontos, hiszen az új beruházások, és a versenyképesség megtartása kulcskérdés a cégek fennmaradása érdekében.

A legtöbb cégnél az új üzleti évtől, azaz áprilistól várhatóak a változtatások, melyet sok helyen több lépcsőben valósítanak meg.

Néhány nagyobb vállalat már nyilatkozott az idei emelés mértékéről. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. még tavaly decemberben bejelentette a 10,88%-os emelést a heti 40 órás munkaidőben dolgozók (kezdő pénztáros és logisztikai alkalmazottak) esetében, akiknek a bére így 301 900Ft lesz. Az Auchan a nem vezető beosztású alkalmazottaknál vezet be komolyabb alapbér növekedést, amihez prémium, és béren kívüli juttatások is kapcsolódnak. A Spar Magyarország Kft. pedig 7,5 milliárd forintot költ idén a bérek emelésére, és 13. havi fizetést is adnak.
Nem alakulnak jól azonban a győri Audi gyárban zajló béremelésről szóló egyeztetések, a szakszervezet és a vállalat elképzelései között óriási a szakadék, így vélhetően a napokban figyelmeztető sztrájkot hirdetnek a gyár dolgozói.

Készen állsz önéletrajzot írni, vagy esetleg már el is készült új CV-d? Akkor itt az idő, hogy megtaláld álmaid állását! Állásportálunkon garantáltan találsz neked való új munkahelyet! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használhatod a keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb lehetőségekről!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.