8 általánossal végezhető munkák

by | jan 29, 2019 | Karriertanácsok

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a munkanélküliek több mint harmada szakképzetlen. Lássuk, milyen lehetőségeik vannak jelenleg a munkaerőpiacon, és a felnőttképzésben.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb, 2018. decemberi adatai szerint, a 242 ezer regisztrált munkanélküli 34%-a, azaz 84 356 fő volt szakképzetlen. Ez azt jelenti, hogy a legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános, vagy befejezetlen általános iskola. Ezen felül ide tartoznak a gimnáziumi érettségivel rendelkezők is, hiszen hiába van középfokú iskolai végzettségük, szakmájuk, képesítésük nincsen.

Arra vonatkozólag nincsenek pontos adatok, hogy az összes meghirdetett állás közül mennyi a szakképzettség nélkül végezhető munka, de a munkaadói visszajelzések alapján tudható, hogy az elmúlt években egyre nagyobb problémát okoz ezeknek a pozícióknak a feltöltése is. Lényeges különbség mutatkozik az ország keleti és nyugati régiója között, míg keleten sok a pályázó, nyugaton szinte alig találni jelölteket. A munkaadók emellett arra is panaszkodnak, hogy a jelentkezőknek gyakran irreálisan nagy a bérigénye, illetve egyre gyakrabban előfordul, hogy nem jelennek meg a leegyeztetett állásinterjún.

Nézzünk néhány pozíciót, amihez elegendő a 8 általános:

szobalány
pultos, eladó
távközlő betanított munkás
autómosó
hűtőraktáros
betanított gépkezelő
karbantartó
raktári munkatárs
komissiózó
csomagoló

További szakképesítés nélkül végezhető fizikai és betanított munkák ITT.

A magyar állam évek óta nagy hangsúlyt a felnőttképzés fejlesztésére, bizonyos (iskolarendszerű, nappali tagozatos) OKJ-s képzések ingyenesen elérhetőek. Bővebb információk az államilag finanszírozott és egyéb képzésekről az Országos Képzési Jegyzékben találhatóak.
Emellett érdemes átnézni a hiányszakmák aktuális listáját, hiszen az itt felsorolt szakmák szintén támogatással tanulhatóak, és a későbbi elhelyezkedési esélyek is kedvezőek.

Készen állsz önéletrajzot írni, vagy esetleg már el is készült új CV-d? Akkor itt az idő, hogy megtaláld álmaid állását! Állásportálunkon garantáltan találsz neked való új munkahelyet! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használhatod a keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb lehetőségekről!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.