Mi az, amire most biztosan szükséged van, hogy megtaláld majd a megfelelő állást?

by | ápr 2, 2020 | Karriertanácsok

Avagy hogyan változtasd a jelenlegi karanténidőszakot veszteségből nyereséggé, hogy kelendő maradj a munkaerő piacon – A járvány hatásai egy mentálhigiénés szakember szemével.

Lelki egészség – álláskeresés

Lassan elmondhatjuk, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány az egész világot megrengette. Kevés vagy talán egyetlen olyan történelmi pillanatot sem élt át a mai aktív, munkaképes korú ember, mint a jelenlegi. Soha nem érezhettük még ennyire a bőrünkön, hogy semmi sem biztos, csak a változás maga.

Egyszerre szembesülünk – úgy társadalmi és gazdasági szinten, mint egyénenként – két komoly egzisztenciális szorongást kiváltó ténnyel:

  1. A járvány komoly fenyegetést jelent az egészségünkre és reális lehetőségként gondolunk az elmúlásra.
  2. A járvány után egészen biztosan nem lesz olyan a minket körülvevő gazdasági környezet, mint eddig. Azaz nem tudjuk, hogy miből és hogyan fogunk megélni.

Ezek a félelmek az ember legalapvetőbb félelmei, hiszen a biztonságérzetünket, a kiszámíthatóságot, tervezhetőséget a kontroll érzését, hogy irányítani tudjuk a sorsunkat, teljesen elveszni érezzük.

Különösen nehéz helyzetbe kerültek most azok az emberek, akik már a járvány kitörése előtt kerestek új állást vagy a járványhelyzet miatt már rögtön az első időszakban elveszítették az állásukat. A helyzetük reménytelennek tűnhet. Vagy mégsem? Van-e, maradt-e olyan lehetőség a kezünkben, amit még ebben az embert próbáló időszakban nem veszítettünk el, ami hozzásegíthet, hogy körülményekhez képest jól jöjjünk ki ebből a helyzetből? A válasz IGEN!

Regisztrálok / állást keresek

A lélektan tudományában szinte közhelynek számít, hogy a traumák és sérülések hordozzák életünkben a legnagyobb lehetőséget is arra, hogy fejlődjünk, változzunk, hogy boldogabb, elégedettebb és kiteljesedett életet élhessünk. Na persze ez az út nem könnyű és nem is fájdalommentes, viszont igaz és megvalósítható. Ahhoz, hogy a veszélyérzet elmúltával újra boldogulni tudjuk, szükséges, hogy megőrizzük lelki egészségüket, hiszen bármilyen állásról és munkakörről is legyen szó, ez nélkülözhetetlen lesz az újrakezdéshez.

Mi segít a lelki egészség megőrzésében?

Mivel a biztonságérzetünk és az általunk irányítható dolgok köre most beszűkült, ez jelentős bizonytalanságérzéssel, talajvesztettség érzéssel, ebből következően szorongással és stresszel tölthet el. Ez egy teljesen egészséges és normális reakció a krízisre. Nincs benne szégyellnivaló, sőt kifejezetten káros, ha nem veszünk ezekről az érzésekről tudomást, mert akkor később sokkal alattomosabb módon fognak előbukkanni, akár testi tüneteket magukra öltve.

Amikor sok minden kicsúszik a kezünk közül nagyon fontos, hogy azokkal a dolgokat, amiket kézben tarthatunk, azokat megragadjuk és irányítsuk, kontrolláljuk =>

Ilyen a GONDOLAT – IDŐ – FELADAT

GONDOLATOK

Talán a gondolataink kézben tartása tűnik a legnehezebbnek. A jelenlegi helyzetben a jövőtől való félelem az, ami hajlamos eluralkodni rajtunk. Így uralkodik el rajtuk a szorongás., a tehetetlenség érzés. Ezért azzal tudunk magunkon segíteni, ha igyekszünk a jelenben maradni.

  • Ebben segít, ha csak megszabott időben nézzük, olvassuk, hallgatjuk az aktuális híreket, mondjuk naponta csak egyszer.
  • Amikor elszaporodnak az aggodalommal teli szorongató gondolataink, tereljük őket vissza és koncentráljunk a jelenre, a jelen pillanattal, a mai nappal.
  • Kérjünk segítséget! A jelenlegi helyzetben nagyon sok pszichológus és mentálhigiénés szakember nyújt ingyenes online vagy telefonos segítséget. Éljünk ezzel!

IDŐ

Most az egyik legnagyobb bizonytalanságot az okozza mindannyiunknak, hogy nem tudjuk ennek a helyzetnek mikor lesz vége. Ilyen formában a hosszabb távú tervek biztonságot nyújtó készítéséről le kell mondanunk. A rövid távú tervekről viszont nem. Ilyen lehet a napi és a heti időbeosztás megtervezése. A híreket követve az látszik, hogy kb. 1-2 hét az, aminek eseményei nagyjából bejósolhatóak. Ezért célszerű egy hetes és napi időbeosztást készíteni. Azonban érdemes most kicsit máshogy ránézni az idő beosztására, és az alábbiakat is betervezni a mindennapjainkba

  • Tervezzük meg a napirendünket , de ne legyünk túl merevek, viszont legyen dinamikája a napnak.
  • A tervben szerepeljenek a saját öngondoskodásunkat, lelki jóllétünket elősegítő programpontok. Olyan, ami feltölt, megnyugtat, ha kell elfáraszt, ami örömet okoz, amitől hatékonynak érzem magam.
  • A munkára szánt és a szabadidős tevékenységek különüljenek el, valamint a hétköznapok és a hétvége is. A jelen helyzet hosszú távú fennmaradása pont azért lesz egy idő után nyomasztó, mert minden nap közel egyforma. Mivel a munkába járás és egyéb szórakozás, vagy sport programok most nem osztják fel, nem strukturálják a napjainkat, nem adnak neki egy megszokott ívet, ezt nekünk magunknak kell tudatosan megtennünk.
  • Néha dobjuk el az időbeosztást és élvezzük az időtlenséget valami olyan tevékenységgel, amit szeretünk, vagy amit régóta vágyunk kipróbálni, de már rég nem volt rá időnk!
  • Adjunk időt magunknak, a megfigyelésre. Figyeljük meg saját magunkat, érzéseinket, gondolatainkat, reakcióinkat. Sokszor ezek az „üres” és nem tevékeny időszakok segítenek abban, hogy a mélyebb vágyainkkal, motivációinkkal találkozzunk. Talán most fog felbukkanni, egy olyan foglalkozás, munkakör, állás bennünk, aminek még a gondolatát sem engedtük meg eddig magunknak, pedig tudattalanul már vágytunk rá. A pihenés a kreatív énünk katalizátora.

FELADATOK

A munka, tevékenység, feladat szükséges velejárója az emberi létnek. Legyen minden nap valami feladatunk, amit elintézünk. Ez ráadásul a ránk nehezedő tehetetlenség érzést is csökkenti. Az elvégzett munka, befejezett tevékenység erősíti bennünk azt az érzést, hogy hasznosak vagyunk, szükség van ránk, hogy ma is letettünk valamit az asztalra. Ha érzünk magunkban elég erőt, akkor a régóta halogatott ház körüli munkáknak vagy selejtezéseknek is nekiállhatunk. Perfekcionisták és maximalisták vigyázzanak, hogy ne terheljék túl magukat és csak a rendelkezésre álló energiáik fényében tűzzenek ki feladatokat, különben csak növekedni fog a frusztráció érzése.

Összefoglalva tehát egészen biztos, hogy az fogja tudni a jelenlegi helyzetből önmaga számára a legtöbbet kihozni, aki végig törekszik arra, hogy a lelki immunrendszerét karban tartsa, kezelje. Aki  a lelki egyensúlyát meg tudja tartani, sőt fel tudja használni a jelenlegi helyzetet arra, hogy még erősítse is, az biztosan hatékonyabb lesz az álláskeresésben és találásban, mikor ennek eljön az ideje.

Segítség a lelki egyensúly megőrzéséhez:

Letölthető relaxációs gyakorlatok:  15 perces relaxáció ,

Ingyenes telefonos segítségnyújtás  &  Segítőháló

Regisztrálok / állást keresek

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget? A Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat, vagy készítsd el Gyors Profilod, mellyel akár 3 perc alatt is elkészülhetsz (tényleg így van, teszteltük is)!

Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés segítő szakember, mediátor. "A kulcsszavak, amelyek, fontosak nekem, és amelyek köré a személyes és szakmai életem is szerveződik az élet tisztelete, a kapcsolatok és a felelősség" Web: www.zendorfin.hu

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.