Napjainkban már szinte általánosnak mondható az a trend, hogy a tanulás és önképzés nem ér véget akkor, amikor kikerülünk az iskolapadból, hanem akár egész életünkben tovább – vagy átképezhetjük magunkat. Cikkünkből megtudhatod, milyen lehetőségeid és jogaid vannak ezzel kapcsolatosan, illetve hogy hogyan tudod leghatékonyabban összeegyeztetni a tanulást a munkával.
Az élethosszig tartó tanulás jelensége
A lifelong learning, vagyis az egész életen át tartó tanulás fogalma közel sem új, Angliában már a 20. század elején megfogalmazták. A gazdasági növekedés, a versenyképesség, a foglalkoztathatóság kapcsán kialakult szemlélet napjainkban már uniós és állami támogatást is élvez, hiszen nem csak az egyén, hanem a társadalom számára is fontos, hogy az aktív munkavállalók minél szélesebb ismeretanyaggal, illetve tapasztalattal rendelkezzenek, vagy szükség esetén képesek legyenek akár egy új szakma elsajátítására is.
Lehetőségek
Magyarországon jelenleg számtalan felnőttképzési forma közül lehet választani. A felsőoktatási intézmények esti vagy levelező képzései régóta népszerűek a munka mellett tanulni vágyóknak, hiszen általában a munkaidőn kívül történik az oktatás. Emellett egyre gyakoribb az e-learning, vagyis az online felületen keresztül történő oktatás, aminek nagy előnye, hogy a tananyag később is bármikor elérhető, visszanézhető, így mindenki a saját tempójában tudja feldolgozni az anyagot. Emellett népszerűek az okj-s képzések, melyek állami támogatással akár ingyenesen is végezhetőek. Aki nem szeretne éveket áldozni az idejéből, számtalan specifikus tanfolyam, szakmai továbbképzés, vagy akár workshop közül választhat.
Együttműködési formák a munkahellyel
Nézzük meg, milyen opciók lehetségesek, ha a munka melletti tanulás aktuálissá válik.
Az első variáció a kötelező képzés, vagyis ha maga a munkáltató küldi a munkavállalót oktatásra. Ez több esetben is megtörténhet, például akkor, ha valamilyen jogszabályi változás történt az adott munkakörben, és ehhez szükséges a továbbképzés. Ebben, és a további esetekben is van törvényi szabályozás, például a munkaidő, vagy a munkaszerződés módosítására vonatkozóan, és ajánlatos ezekről időben tájékozódni. Ha a képzésre a munkáltató kötelez, akkor minden esetben vállalja az oktatás költségeinek megtérítését is.
A leggyakoribb együttműködési forma a munka melletti tanulás esetében a tanulmányi szerződés. Ez a munkaszerződéstől elkülönülő megállapodás, melyet a munkavállaló önként vállal, ugyanakkor a vállalat számára is hasznosítható tudást szerez, így kölcsönös előnyökkel jár. A szerződésben a munkavállaló kötelezettséget vállal a tanulmányok teljesítésére, illetve arra, hogy egy meghatározott időre – mely általában az oktatási idővel arányos – a munkaviszonyát nem szünteti meg. A munkáltató pedig szabadidőt, és részleges vagy teljes anyagi támogatást biztosít a tanulmányok elvégzéséhez. Mivel a törvény ebben az esetben csak támpontot ad, fontos, hogy a konkrét szerződés minden részletre pontosan kitérjen.
Amennyiben a munkavállaló a fizetett szabadság ideje alatt szeretne továbbtanulni, ennek nincs akadálya, egyedül a szabadság idejének kiadása lehet kérdéses, de ez egyéni megállapodás kérdése. Ugyanez érvényes a fizetés nélküli szabadság kiadására is, ugyan törvényileg tanulmányok folytatására nem adható fizetés nélküli szabadság, de a munkáltató belső szabályzata ezt lehetővé teheti. Az önként vállalt, szabadidőben történő tanulásra nincsenek előírt szabályok, de fontos lehet, hogy amennyiben a munkavállaló amellett dönt, hogy önszorgalomból, a szabadideje terhére vállal ilyen feladatot, a munkavégzésre ebben az esetben is alkalmasnak kell maradnia. Ez utóbbi esetekben a tanulmány témája bármely szabadon választott szakterület lehet, akár olyan is, aminek semmilyen kapcsolata nincs a munkavállaló jelenlegi foglalkozásával.
Hogyan csináld?
Érdemes előre tervet készíteni arról, hogy hogyan gazdálkodj az időddel. Ehhez szükséges, egy reális, konkrétan megfogalmazott, teljesíthető cél kitűzése. Ezután készíts órarendet, ütemezd és priorizáld a teendőidet, beleértve a munkához szükséges időt, az otthoni, kötelezően elvégzendő feladatokat, illetve a tanulásra szánt időt. Ha egy nap csak fél óra jut tanulásra, akkor használd ki.
A feladatok elvégzése mellé tervezz be pihenőidőt is. Erre mindenképpen szükség van, hiszen a munka és a tanulás során az agyunknak ugyanazt a területét használjuk, ami a nap végére értelemszerűen elfárad. Többféle módszer is létezik a hatékony tanulás elsajátítására. A bal agyfélteke az, ami a racionális területeket kezeli, írás, olvasás, számolás, elemzés esetén aktív, míg a jobb agyfélteke dolgozza fel a színeket, formákat, egyéb vizuális ingereket, illatokat, hangokat. A jobb agyfélteke aktivizálása segítségedre lehet a tanulásban, akár úgy, hogy a jegyzeteid ábrákkal, képekkel egészíted ki, vagy ha valamilyen kellemes zenét hallgatsz tanulás közben. Körülbelül fél óránként tarts szünetet, elmélkedj a tanultakon, hogy ne csak adathalmaznak lásd, hanem meg is értsd, amiről olvastál. A rögzült anyagot többször ismételd át, mielőtt tovább haladsz. Ha ezt a pár egyszerű szabályt betartod, már nem is tűnik olyan lehetetlen küldetésnek a munka melletti tanulás.