Biztos mindenkivel előfordult már, hogy nagyon szeretett volna egy állást megkapni, de az utolsó körös interjú után azt mondták neki, hogy „egy hét múlva visszajelzünk”. Ez az egy hét ilyenkor néha egy évnek is tűnik. Az ember minden nap azt várja, hogy hátha előbb visszajeleznek neki.
Percenként megnézzük a mobilunkat, postafiókunkat, háta jön a válasz. Többször újraindítjuk a telefonunkat, hátha csak amiatt nem érnek el minket, hogy nem működik a rendszer. Barátainkkal, rokonainkkal csak rövid ideig beszélünk, hátha pont akkor hívnak fel minket.
És ha ez még nem lenne elég, akkor újra lejátsszuk magunkban az interjút. Hogy is történt, mit is mondtam? Vajon elég jó volt az angol nyelvtudásom nekik? Lehet, hogy más választ kellett volna, adnom a kérdésekre? Mi lett volna ha…? Lehet, ha azt mondtam volna, akkor már hívtak volna? Lehet ha azt nem mondom, akkor már csengene a telefonom? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok játszódnak le a fejünkben.
ÉRDEKES: Az első randevú a leendő, új munkahelyemmel
Azonban el kell árulnom a nagy titkot, amit amúgy mindenki tud. Már késő ezen gondolkozni, már nem tudunk semmit tenni annak érdekében, hogy minket válasszanak ki a pozícióra. Ha megtörtént az interjú, akkor már csak reménykedni tudunk, hogy a többi jelentkezőnek rosszabbul fog sikerülni, mint nekünk vagy hogy nekünk sikerült valamivel kitűnnünk a többiek közül. De mint tudjuk a remény hal meg utoljára.
Megpróbálhatjuk a pozitív dolgokat bevonzani, azzal, hogy azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a legmegfelelőbbek a pozícióra. Minket fognak választani. Mi leszünk az új munkatársak. Ezeket mondogathatjuk magunkban egész nap, megállás nélkül. Azonban az ő döntésükön már nem tudunk változtatni.
Vagy mégis? Igen, negatív irányba még meg tudjuk változtatni a döntést, azzal, ha nem vagyunk elég türelmesek, és ha azt mondják nekünk, hogy „egy hét múlva jelzünk”, akkor már másnap telefonon érdeklődünk, majd utána minden nap e-mail-ben, hogy nyugtassanak meg minket, hogy jól sikerült az interjúnk és esetleg nincs-e már valami újabb fejlemény a válaszukat illetően. Ha ezt tesszük, azzal nagyon rossz benyomást is tudunk kelteni magunkról. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik az, ha nyomulósak vagyunk és türelmetlenek. Jobban szeretik a nyugodt és magabiztos valamint türelmes jelölteket. Akik már, ha nem is tudják, de mindenképpen, úgy tesznek, mintha már abban a percben, ahogy kisétálnak az interjúról tudnák, hogy ők lesznek a befutók végül.
Persze, ha az ígért egy hét után sem érkezik válasz, akkor azért érdemes megkeresni a kapcsolattartót és érdeklődni a döntésük iránt. Előfordulhat, hogy önhibájukon kívül csúsznak a válasszal. Vagy csak éppen még a felső vezetés jóváhagyására várnak. Azzal sincsen probléma, ha időközbeni másik cégtől kapott állásajánlat miatt hívjuk őket korábban, mint ők a választ ígérték, mert ha a másik céghez előbb kell a visszajelzés, mint ahogy tőlük választ várunk, akkor ez teljesen helyénvaló részünkről.
De, csak azért mert mi türelmetlenek vagyunk, és minél előbb szeretnénk tudni, hogy felvettek-e vagy sem, azért ne zaklassuk őket naponta. Hanem várjunk türelemmel, még akkor is, ha ez egy nagyon idegőrlő periódus. A türelem rózsát terem, tartja a mondás. Ha percenként megnézzük a telefonunkat, attól az még nem fog hamarabb csörögni. Ha gyakrabban nézegetjük a postafiókunkat, attól még nem érkezik meg hamarabb a hőn áhított levél.
Legyünk türelmesek és nyugodtak. Hisz, amit tudtunk, azt az interjúkon megtettük már azért, hogy végül minket válasszanak. Többet utána már tenni nem tudunk. A döntés már nem rajtunk múlik, hanem rajtuk. És higgyük el, hogyha mi vagyunk a legmegfelelőbbek a pozícióra, akkor minket fognak választani és végül pozitív választ kapunk. Onnan visszatekintve már csak egy felesleges idegeskedésnek fog tűnni mindez…
