A technológiai fejlődéssel együtt az üzleti folyamatok is felgyorsultak. Ezzel párhuzamosan a munkahelyeken egyre fontosabbá válik a feladatok elvégzése mellett, hogy azokat hatékonyan, pontosan és kreatívan oldjuk meg.
A kiemelkedő teljesítés folyamatos koncentrációt igényel tőlünk, azonban van néhány technika, mellyel fenntarthatjuk a produktivitásunkat.
Határozzunk meg célokat és azoknak megfelelően priorizáljuk a feladatokat
Első lépésként határozzuk meg, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Gondoljuk át miért nekünk kell azzal foglalkoznunk és mit szeretnénk vele elérni. Fontos, hogy leírjuk a céljainkat, és hogy az adott feladat miként segíti a céljaink elérését.
Lassíts le
Amennyiben szándékosan megfontoltan és kellő időt szánva kezdünk el dolgozni egy-egy feladaton, az lehetővé teszi, hogy még hatékonyabban figyeljünk az adott feladatra. Kezeljük a feladatokat egyszerűen és haladjunk olyan ütemben, amely elősegíti a figyelmünk fenntartását.
Győzzük le a negatív gondolatokat
A negatív gondolatok sok energiát vesznek el tőlünk, lefárasztanak. Amikor félelmekkel, elvárásokkal és a produktivitásunkat gátló gondolatokkal van tele a fejünk, akkor egy megoldás lehetséges. Emlékeztessük magunkat, hogy mi a legfontosabb, melyek a legfőbb célok, vegyünk nagy levegőt, engedjük el a feszültséget és jusson eszünkbe, hogy miben vagyunk jók.
Gyakoroljuk az összpontosítást
Amikor egy dologra fókuszálunk és próbáljuk a figyelmünket ott tartani egy ideig akkor ezzel fejlesztjük a koncentrációs képességünket. Fogadjuk el, hogy az agyunk úgy van beprogramozva, hogy meghatározott ideig tudjuk a figyelmünket egy dologra összpontosítani. Ahhoz viszont, hogy maximálisan tudjunk teljesíteni egy-egy feladatnál elengedhetetlen, hogy kizárólag az adott munkára fókuszáljunk és ilyenkor figyelmen kívül hagyjunk minden mást.
Ne halogassunk
Felmérések szerint a felnőttek közel 15%-a krónikus halogató, pedig számos negatív következménnyel kell szembenéznünk, ha folyton halogatjuk a feladatainkat.
ÉRDEKES: Ne hagyd az utolsó pillanatra!
Fókuszáljunk a végtermékre
Fontos, hogy tudjuk merre halad a projektünk, mit szeretnénk elérni. Ha letisztázzuk magunkban, hogy mit várunk el, akkor az segíteni fog, hogy megfelelően el tudjuk végezni a feladatot.
Forrás: http://theundercoverrecruiter.com/focus-efficiency/