Karrier határok nélkül

by | aug 26, 2010 | Hírek, Karriertanácsok

Mindig is vágyott a nemzetközi karrierre? Irigykedve hallgatta, ha valaki külföldi tárgyalásokról, üzleti utakról számolt be? Nemzetközi karriert befutni manapság már egyre kevésbé számít ritkaságnak. Vannak szakmák, amiknek alapból velejárói a külföldi tárgyalások és a hosszabb-rövidebb kiküldetések.

Szereti a munkáját, de az utóbbi időben úgy érzi nem jelent Önnek kellő kihívást? Vagy épp most kezdte el karrierjét? Gondolt már arra, hogy nemzetközi szintű karriert építsen?

Milyen szakmák?

Amikor nemzetközi karrierre gondolunk, először sokunknak az öltönyös üzletemberek ugranak be, akik első osztályon repülnek valamilyen egzotikus országba, ahol csupa-csupa élmény vár majd rájuk. Ez az, amit nagyjából a filmek és a reklámok mutatnak nekünk. Valójában persze nem erről van szó. Ha valaki mérnökként utazik ez a gyárba, ahol problémák merültek fel, akkor bizony ugyanúgy kell dolgoznia, gyakran az országból sokat nem is lát, bér ilyenkor a vendéglátók természetesen igyekeznek érdekes programokat is csempészni a dolgozók kiküldetésébe. Ami viszont nagy előny, hogy egy-egy ilyen projekt vagy kiküldetés nagyon jó pont lehet az önéletrajzban és a későbbiekben lehetőséget adhat az előrelépésre.
Ha még csak most kezdett el azon gondolkozni, hogy szeretne olyan szakmában dolgozni, amiben nemzetközi sikereket érhet el, akkor mindenképpen érdemes feltérképezni az aktuális gazdasági helyeztet. Mindent egybevetve a pénzügyi szektor, a fogyasztási cikkek forgalmazása kezd újra lábra állni a korábbi lehangoló helyzet után. Ugyanakkor a logisztika, szállítmányozás is visszatérőben van. Azok az iparágak tehát, ahol több országban folyik a termelés és a szállítás újra fejlődésnek indultak.

Az ipari profil mellett vannak más szakmák is, amikkel nemzetközi karrier építhető, többek között a művészeti pálya és az utazással kapcsolatos szakmák.

Merre menjünk?

Szakemberek egybehangzó véleménye alapján Kínában egyértelműen érdemes gondolkodni. Gazdasági felmérések mutatják, hogy Kínáé napjainkban a maga 9,3 százalékával a második legnagyobb és leggyorsabban fejlődő gazdaság, összehasonlítva az USA 3,8 százalékos gazdasági növekedésével. A nyelv ismerete nem feltétel, de ugyanakkor nagy az igény a kínaiul beszélő szakemberekre is.

Az utóbbi időben Csehország is növekedést mutat, és szükség van azokra a vezetőkre, akik a fejlődő vállalatokat menedzselni tudják. Dubaiban a pénzügyi szakembereknek érdemes sikert próbálniuk. Gazdasági növekedés tapasztalható Afrika egyes részein is – leginkább Lagos és Johannesburg –, Ausztráliában és Brazíliában is.

Nyelvi akadályok?

A nemzetközi karrier a nyelvi készségeket is fejleszti, melynek hatására már az Egyesült Államokban is sokkal többen beszélnek az angolon kívül legalább egy másik nyelvet. A nyelve(ke)t beszélők száma az utóbbi 30 évben megduplázódott, az amúgy jellemzően angol centrikus USA-ban.

Bár még mindig az angol a legjellemzőbb közös üzleti nyelv, a szakembereknek gyakran szükségük van arra, hogy az anyaország nyelvét is beszéljék a tárgyalások; és az ügyfelekkel való közös munka során. Azok a jelöltek, akik megfelelő szintű nyelvtudással rendelkeznek, előnyben lesznek társaikkal szemben. Az ügyfelek ugyanis sokkal jobban értékelik, ha saját nyelvükön tárgyalhatnak a cégekkel, ami egyben nagyban megkönnyítheti az üzletet is.
<br
Amennyiben tehát egy nemzetközi karrieren gondolkozik, fontos szempont a nyelvtudás és a különböző kultúrák iránti érdeklődés, elfogadás.

Nemzetközivé válni

Ha felmerült már Önben a nemzetközi karrier gondolata, azonban az Ön cégénél nincsen lehetőség erre (nincsenek irodáik más országokban), akkor keressen állást ilyen feltételek mentén, olyan cégekhez adja be a jelentkezését, amelyeknél van a nemzetközi karrierre perspektíva. Amennyiben jelen pillanatban még nem áll készen a nemzetközi karriere beindítására és emiatt nem tud élni a fent említett lehetőségekkel, ne aggódjon, a későbbiekben majd más országokban is érdemes lehet gondolkodni, legyen mindig tájékozott a nemzetközi piac fejlőd

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.