A közszférában ritkán lehet élni a rugalmas munkabeosztással, míg a civil munkaadóknál, például az alapítványoknál, vagy az egyesületeknél dolgozóknak van a legnagyobb esélyük a rugalmas munkavégzésre – derül ki a TÁRKI legújabb felméréséből, melyről az InfoRádió számol be.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósuló kutatás keretében csaknem 10.000 munkavállaló válaszolt a rugalmas munkavégzéssel kapcsolatos kérdésekre. Többek között arról kérdezték a dolgozókat, van-e lehetőségük arra, hogy eltérően osszák be heti munkaidejüket (például, műszak beosztásukon maguk változtassanak), illetve hosszabb vagy rövidebb munkaidőben dolgozzanak. Az eredményekből kiderült: a civil szférában dolgozók 26 százaléka élhet a kevesebb, mint öt munkanap lehetőségével, és ennek a szférának szinte minden negyedik alkalmazottja otthonról is dolgozhat. A civil szervezeteknél dolgozók több mint fele, 55 százaléka választhatja a rugalmas munkakezdést, vagy befejezést.
A civil szektoron kívül összességében nem igazán terjedtek el a rugalmas munkaidő különböző módozatai, főként azok a lehetőségek, amelyek az általános, (heti ötnapos, napi nyolcórás, munkahelyen bent dolgozós) “tipikus” munkaképtől jelentősen eltérnek, mint például az otthoni munka, vagy a kevesebb munkanap alatt azonos munkamennyiség elvégzésére irányuló változatok – derült ki a felmérésből. A versenyszférára a legtöbb tekintetben átlagos rugalmasság jellemző, bár a hosszabb munkaidő aránya a vizsgált szektorok közül itt a legmagasabb, a versenyszférában munkát vállalók 29 százalékát érinti. Otthonról ebben a szférában csak alig minden tizedik munkavállaló dolgozhat a TÁRKI felmérése szerint.
Forrás: HR Portal