Ciki bakik- Mit nem szabad egy állásinterjún?

Gyakorlat teszi a mestert – szokták mondani. Az interjúra való felkészülés tanulható dolog, minél többször csináljuk, annál jobban fog menni. De minden kezdet nehéz… Íme néhány gazdájának kellemetlen, nekünk viszont rendkívül tanulságos sztori az állásinterjúk világából. Alapvető, hogy ne izguljunk (nagyon). Vagy legalábbis ne mutassuk ki, mint például az a fiatalember, aki az interjúztatótól kapott névjegyet kezdte el tépkedni a beszélgetés alatt. A végére milliméteres darabokra szedte szét, majd szétszórta a földön. Az interjúztató azon kérdésére, hogyan is kerültek oda a papírfecnik, csak annyit tudott kinyögni, hogy ott voltak már azelőtt is.

Igyekezzünk az előző munkahelyünkről, munkatapasztalatainkról a megfelelő módon nyilatkozni. Semmiképpen se úgy fogalmazzunk, mint e történet hőse, aki annyival kommentálta előző munkahelyén végzett feladatát, hogy:

„a hülyéknek eladtuk olcsón a sok szart”.

A marketing lényege dióhéjban, de talán ennyire mégsem…

Figyeljünk oda arra is, hogy a képesítésünknek megfelelő állásra jelentkezzünk. Ez nem csak „felfelé” érvényes, hanem „lefelé” is. Jó példa erre az a delikvens, aki mérnöki diplomával és két nyelvvizsgával megjelent egy alapvetően pénzügyi, tőzsdei tanácsadó cégnél, és egyre erőszakosabban szerette volna megkapni a karbantartói állást. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ő tényleg túlképzett ehhez a munkakörhöz.

De ne csak a képesítésünket tartsuk szem előtt, hanem képességeinket is. Vegyük azt a pályázót, aki telefonos ügyfélszolgálatra jelentkezett. Meg is jelent szépen, kulturáltan felöltözve, majd a bemutatkozásnál kiderült, hogy dadog. Az interjúztató HR szakember sem volt valami a gyakorlott szakember, és elég sokáig tartott tapintatosan körülírnia, hogy az interjúalany mégsem felel meg a követelményeknek. A pályázó sajnos nem ismerte fel elsőre a beszédhiba és a telefonos munka közötti összeférhetetlenséget.

Apropó kulturált megjelenés. Nézzük csak a menedzser pozícióra jelentkező hölgyet, aki spagettipántos felsőben, tetovált tarkóval jelent meg az interjún. Vagy nem akarta a munkát, vagy azt sem tudta, hol van. A másik véglet az a fiatalember, aki hasonló munkára jelentkezett, és kicsit túl komolyan vette az állásinterjú öltözködési szabályait. Nyár volt, és bizony felvette a fekete öltönyt. Meg alá a mellényt, nyakkendőt, és nyakig begombolta az ingét, aztán fogta magát és elájult az interjú alatt. Bizonyos időjárási körülmények mellett érdemes érdeklődni, hogy feltétlenül ragaszkodnak-e a cégnél a szokásos menedzseröltözethez.

De persze a ruha sem minden, mert például a szájszag is erősen befolyásolhatja az interjúztató ítélőképességét, évente legalább egy-két alkalommal hallani ilyen történetet. Vegyük csak annak a fiatal, lelkes munkavállalónak az esetét, aki úgy ment interjúra, hogy (vélhetőleg) egy jó kis parasztreggelivel kezdte a napját. Egy kis szalonna, kolbász, meg hagyma – ezek mind hozzájárultak a beszélgetés atmoszférájához. A vége az lett, hogy a szagokra általában érzéketlen interjúztatónak meg kellett kérnie a pályázót, hogy fáradjon ki, vegyen be pár rágót, vagy akármit, mert nem tudja folytatni a beszélgetést.

Ilyen tényleg megtörténhet? De még mennyire. Emberek vagyunk, hibázunk, de tanulhatunk belőle. A lényeg annyi, hogy ha kicsit jobban odafigyelünk a részletekre, akkor azzal a bizonyos első benyomással már tettünk is egy nagy lépést a siker felé.

ELTE Karrierközpont