Megközelítőleg 630 millió főre becsüli a Gallup azoknak a számát, akik hajlanak arra, hogy elhagyják hazájukat és új országban telepedjenek le. Közülük mintegy 19 millió kezdte meg a szükséges előkészületeket, például vásárolt repülőjegyet vagy nyújtott be letelepedési kérelmet.
A migrációs hajlandóságot és a költözni vágyók demográfiai jellemzőit vizsgálta 146 országra kiterjedő felmérésében a Gallup. A kutatóközpont “Gallup World Poll: The Many Faces of Global Migration” című tanulmányához 2008 és 2010 között több mint 400 ezer felnőttet kérdezett meg terveiről. Ennek során megállapították, nincs olyan egyértelmű faktor, amely egyeseket költözésre, másokat maradásra ösztönöz. Az anyagi helyzet, családi és egészségügyi állapot vagy épp a munkaerőpiaci státusz egyaránt lehet oka és gátja az elvándorlásnak, ugyanígy a nemzeti bevándorlási politikák ösztönözhetik, illetve el is tántoríthatják a költözni vágyókat.
A Gallup vizsgálata szerint a válaszadók 14 százaléka szeretne külföldre költözni, amely arány a 146 vizsgált ország népességére vetítve 630 millió főt jelent. Az adatfelvétel időpontjához képest az elköltözni vágyó megkérdezettek 8 százaléka jelezte, kész 12 hónapon belül elhagyni aktuális lakhelyét, ezek 39 százaléka ráadásul már megkezdte a szükséges előkészületeket a költözéshez. Az egy éven belül költözni készek becsült száma 48 millió fő, amelyből 19 millióan adtak be vízumkérelmet, nyújtottak be letelepedési engedélyre vonatkozó igényt vagy vásároltak repülőjegyet.
Regionálisan a Szahara alatti afrikai övezetből szeretnének a legtöbben elvándorolni. Esetükben a megkérdezettek 33 százaléka jelzett költözési hajlandóságot. A Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében 21 százalék, az amerikai kontinensen 17, Ázsiában 7, Európában 9 százalék fontolgatja, hogy másik országban telepedik le.
Kik költöznének?
A Gallup felmérése szerint a magasabb iskolai végzettségűek és munkahellyel rendelkezők azok, akik a leginkább felkészültek a migrációra. A lekérdezés szerint a felsőfokú és középfokú végzettségűek 19, az alapfokú végzettségűek 9 százaléka gondol költözésre. A három csoport tagjai egyaránt 8-9 százalékos arányban készek arra, hogy 12 hónapon belül elhagyják hazájukat, ugyanakkor a legmagasabb végzettségűek azok, akik nem csak elméletben terveznek, de a gyakorlatban is tesznek a távozás érdekében. A költözni vágyó diplomások 60 százaléka megkezdte az előkészületeket, míg az alacsonyabb végzettségűek körében ezek aránya csak 30 százalék körül mozog.
A munkaerőpiaci státuszt tekintve az alulfoglalkoztatottak 20 százaléka fontolgatja az elvándorlást, míg az állástalanok 13, a dolgozók 11 százaléka hajlik erre. A 12 hónapon belül történő költözésre utóbbiak 8, a munkanélküliek 7, az alulfoglalkoztatottak 11 százaléka lenne hajlandó. Az arányok azonban ebben az esetben is megfordulnak, ha a szükséges előkészületek elindításáról van szó: a költözni vágyó foglalkoztatottak 46, az állástalanok 35, az alulfoglalkoztatottak 28 százaléka fogott bele a költözés megvalósításába.
ELTE Társadalomtudományi Kar