Tárgyalások, meetingek, prezentációk után-előtt, jól esik egy kis kikapcsolódás.
Daniel Odelstad, a stockholmi szervező szerint csupán egy tágas központi helyre van szükség, amelybe a megfelelő hangtechnika beépítése után már hívhatjuk is az embereket. A belépődíj 100 svéd korona, körülbelül 13 000 forint. A stockholmi helyszín a város közepén található, az üzleti negyed és a bevásárló központ közepén, két bank épülete között. Vastag fekete függönyökkel zárják el a napfényt, és több tucat diszkólámpa teremti meg az alaphangulatot az éppen aktuális DJ zenéjével együtt. Mivel mégis csak ebédidőről van szó, a szendvics pontokon sorakoznak a pesztós, mozarellás, paradicsomos bagettek, a bárban műanyagpoharakban vizet lehet kérni.
Dresszkód ide vagy oda, öltönyös, kosztümös, farmeros vendégeket egyaránt látni. “Úgy gondoltam pár ücsörgő embert találok majd, akik techno zenére ebédelnek, de valóban meggyőződtem róla, hogy igazi buli tombol. Abszurd, de igazán vicces” – mondja Felix Edwards Mannheimer (37), aki először vett részt a programon. Ha a szabályokat betartják, a parti nem is festhet másképp, így szól ugyanis a Lunch Beat tízparancsolata:
1. Ha először veszel részt Lunch Beaten, táncolnod kell.
2. Ha másodszor, harmadszor, vagy negyedszer vagy itt, táncolnod kell.
3. Ha túl fáradt vagy ahhoz, hogy táncolj, ebédelj máshol.
4. Ne beszélj a munkádról a Lunch Beat alatt.
5. A Lunch Beaten mindenki a Te táncpartneredként van jelen.
6. Egy Lunch Beat sem lehet hosszabb 60 percnél, és kizárólag ebédidőben tartható.
7. Minden Lunch Beat DJ szettet és egy elvihető ételt szolgáltat vendégeinek.
8. A Lunch Beat alatt vizet mindig ingyen biztosítani kell.
9. A Lunch Beat szigorúan drogmentes környezet.
10. Lunch Beatet bárhol, bárki alapíthat, amennyiben nyilvános, nonprofit eseményként van bejelentve, és ezen szabályok szerint működik.
A következő helyszínek előreláthatólag Houstonban, Los Angelesben, és New Yorkban nyílnak majd.
Forrás: http://www.bloomberg.com/news/articles/2012-05-10/behind-europes-workday-club-craze