Jelenleg nincs fontosabb probléma a fiatalok magas munkanélküliségénél, világszerte 75 millió fiatal állástalan, ami hatalmas gazdasági és társadalmi gondot jelent – mondta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) főigazgatója a fiatalok foglalkoztatásáról szóló szemináriumon.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az ILO által szervezett eseményen Guy Ryder felhívta a figyelmet, hogy Európában csaknem 5,5 millió 25 év alatti munkanélküli van, a fiatalok munkanélküliségi rátája 22 százalék, ami a duplája a teljes lakosság körében mért számnak. Vannak országok, amelyekben nagyobb az esélye annak, hogy egy fiatal munkanélküli lesz, mint hogy állást talál – közölte.
Úgy vélte, különösen aggasztó a tartósan munkanélküliek helyzete, mert minél tovább marad munka nélkül egy álláskereső, annál nehezebb visszakerülnie a munkaerőpiacra. A fiatal munkanélküliek 30 százaléka tartósan, azaz több mint egy éve munkanélküli – tette hozzá.
Kiemelte, a munkahelyek minőségére is oda kell figyelni.
A fiatalok a legkiszolgáltatottabbak a munkaerőpiacon, az átlagosnál ötször nagyobb az esélye annak, hogy csak munkaerő-kölcsönzés révén kapnak állást, illetve csak bizonytalan munka vagy részmunkaidős állás jut nekik – mondta Guy Ryder.
Rendkívül sürgető problémáról van szó, amelynek megoldásával nem lehet várni. A kormányoknak, a munkaadóknak és a szakszervezeteknek is erőfeszítéseket kell tenniük, továbbá nemzeti és nemzetközi válaszokra is szükség van – hangsúlyozta a főigazgató.
Úgy fogalmazott, nincs általános megoldás, amely minden országban alkalmazható lenne. Foglalkoztatásbarát makrogazdasági politikát kell kialakítani, nagy hangsúlyt kell helyezni a készségfejlesztésre, és olyan programokra, intézkedésekre van szükség, amelyek kifejezetten a fiatalokra összpontosítanak.
Az ILO főigazgatója üdvözölte, hogy Magyarország felismerte a problémát és azonosította a kihívásokat. Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos arról beszélt, hogy minden korosztály áldozata az elhúzódó válságnak, de a fiatalokat különösen súlyosan érinti. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak az egyes EU-tagállamok között, a stabilabb gazdaságú országokban – például Ausztriában, Hollandiában és Németországban – kevésbé aggasztó a helyzet, azokban a tagállamokban azonban, amelyeket az eurózóna válsága érzékenyebben érint – így Spanyolországban és Görögországban -, a fiatalok munkanélkülisége is nagyobb probléma.
Az általános munkanélküliségi szint és a fiatalok munkanélkülisége követte a gazdasági konjunktúra alakulását, és 2009-től drasztikusan megemelkedett – emlékeztetett. Megjegyezte, a fiatalok munkanélkülisége már korábban is meghaladta a többi korosztályét, de akkor még nem tulajdonítottak ennek túl nagy jelentőséget.
Arra is kitért, hogy az alacsonyabb képzettségűeket mindig súlyosabban érinti a válság, ezért fontos, hogy minél többen szerezzenek jó végzettséget. Az Európai Bizottság első válságkezelési csomagja 2011 végén jelent meg, ebben a fiatalok foglalkoztatásának segítését az EU egyik legfontosabb feladataként jelölték meg – idézte fel. Hozzáfűzte, emellett nagy hangsúlyt helyeztek a mobilitás támogatására, és arra, hogy a strukturális alapok forrásait hatékonyabban használják fel a fiatalok foglalkoztatásának előmozdítására.
A biztos hangsúlyozta, a bizottság csütörtökön Dublinban egyeztetett az ír kormánnyal, és Írország – amely jelenleg tölti be az EU soros elnöki posztját -, fontos feladatának tekinti a fiatalok munkanélküliségi helyzetének kezelését. Az unió polgárait is ez a probléma érdekli a leginkább, ennek megoldását tartják a legsürgetőbb kihívásnak – vélekedett.
Az NGM és az ILO szemináriumának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét javító intézkedések szükségességére és sürgősségére. Az eseményen bemutatják a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javítására irányuló ILO-, illetve EU-kezdeményezéseket, valamint a magyar kormány stratégiáit és intézkedéseit. A szeminárium lehetőséget kínál a nemzetközi tapasztalatok, legjobb gyakorlatok megismerésére, illetve a szociális partnerek és a civilek szerepének megvitatására a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításában.
A szemináriumra érkezett Guy Rydert hivatalában fogadta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere; tárgyaltak a fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről, foglalkoztatáspolitikáról. A tárca közleménye szerint egyetértettek abban, hogy fontos a szociális partnerekkel való egyeztetés új rendszerének megerősítése, valamint hogy olyan szociális rendszer kiépítésére van szükség, amely munkaerő-piaci aktivitásra ösztönöz.
HR Portál