Mindenkinek az életében eljön legalább egyszer – vagy többször – az a pillanat, amikor jelentkezni szeretne egy álláshirdetésre. Manapság az internet világában a postai úton feladott jelentkezés ritka, mint a fehér holló, ezért cikkünkben az elektronikus jelentkezés titkait fedjük fel.
Mi legyen a tárgy?
Talán a legegyszerűbb kitöltendő rész az elektronikus üzenet során, azonban fontos, hogy sose hagyjuk üresen! Az üzenet tárgy mezőjébe a pozíció nevét írjuk (például gazdasági asszisztens), amire jelentkezünk, vagy feltüntethetjük még a „jelentkezés” szót is.
Megszólítás
Kinek is írunk? Sok pályázó számára ennek meghatározása, a címzés az egyik legelgondolkodtatóbb feladat a jelentkezés során. Érdemes – ha tudva levő – a cég vállalati weboldalát is áttekinteni, hátha rálelünk a HR-es munkatárs, vagy az adott pozíció vezetőjének nevére.
Egy konkrét személynek címezni nekünk is segítség, ráadásul a cég is pozitívumként veheti, hogy érdekel minket annyira az állás, hogy kellőképpen utánanézünk. Abban az esetben, ha semmilyen információt nem találunk, akkor javasoljuk a „Tisztelt Munkaadó”, vagy „Tisztelt Hirdető” megszólítást.
Levél tartalma
Maga a levél tartalma már nem okozhat nehézséget. Ilyenkor az alábbiakat kell feltüntetni: hol találkoztunk az álláshirdetéssel, milyen pozícióra jelentkezünk, milyen dokumentumokat mellékelünk. Ez a legalapvetőbb jelentkezési forma, melyet színesíthetünk még azzal, hogy melyek azok a korábbi tapasztalataink, amelyek alapján mi vagyunk az ideális jelölt. Viszont arra ügyeljünk, hogy ezt 1-2 mondatba sűrítsük bele, hogy ne legyen túl hosszú a levél!
Írjuk alá!
Ahogyan az önéletrajz elkészítésénél, úgy az e-mail megírásánál is figyeljünk arra, hogy a levelet fogadó HR-esnek kevés ideje jut majd a mi levelünk áttekintésére, ezért törekedjünk arra, hogy minél konkrétabbak, illetve elérhetőek legyünk! Éppen ezért ne feledkezzünk meg az aláírásunknál a telefonszámunk vagy akár a Linkedin profilunk feltüntetéséről sem!
Ne feledjük a csatolmányt!
Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy a másodlevelében mindössze ennyi állt: „Bocsánat, a csatolmány lemaradt!” Figyeljünk oda erre, és inkább szánjunk rá egy plusz percet az átnézésre mielőtt elküldenénk a levelet. Haladjunk lépésről lépésre kellő időt szánva az átnézésre hogy közelebb kerülhessünk álmaink munkájához!