10 szakma ahol garantált a kávéfogyasztás

by | szept 19, 2014 | Hírek

nagy bögre kávét tartó férfiA kávészemek serkentő hatásának tudatos használata a 15. századra nyúlik vissza, amikor az élénkítő nedű a szerzeteseket is rabul ejtette. Később, a társadalom egyre szélesebb rétegeihez jutott el, így gyarapítva imádói körét.

Az idő múlásával átalakult a kávéfogyasztás módja, és közben megváltozott a naponta elfogyasztott mennyiség is. Sokunknak a reggel már elképzelhetetlen kávé nélkül. Nem állsz meg a napi egynél? Nem vagy egyedül.

A Pressat cég által végzett külföldi felmérésben 10.000 szakembert kérdeztek meg a kávézási szokásairól. A megkérdezettek 85 százaléka legalább 3 pohárral fogyasztja a koffeines italt naponta, és közel 70 százalék ismerte el, hogy a napi munkamenetét jelentősen befolyásolná, ha nem inna kávét.

ÉRDEKES: A 10 legjobb szakma – Munka és magánélet egyensúlya

Úgy tűnik tehát, hogy a kávéfogyasztás sok szakma esetén szükségessé vált. A legtöbbet fogyasztók (akik naponta 4 bögrével legalább fogyasztanak) olyan munkakörökből kerülnek ki, amelyek az átlagosnál több stresszel járnak: ilyen például az újságírói szakma, amelyet a rendőri- és a tanári hivatás követ. Előfordulhat, hogy a túlzott leterheltség vagy az elnyúló túlórák több koffein fogyasztására ösztönöznek?

Annyi bizonyos, hogy az emberekre más-más hatással van a kávéfogyasztás. Némelyek érzékenyebbek a kávé összetételeire és ezért eltérő mennyiséget igényelnek. Az Észak-Karolinai Egyetem kutatásai alapján azonban nem ajánlott a napi 200 mg – 2 bögre/4 csésze – átlépése, mert a túlzott kávéfogyasztás egészségügyi problémákhoz vezethet.

A kutatás alapján fény derült arra is, hogy mely az a 10 szakma, amelyik élenjár a kávéfogyasztás terén:

  1. Újságírók és a média szakemberei
  2. Rendőrök
  3. Tanárok
  4. Vízvezeték szerelők és szakmunkások
  5. Nővérek és egészségügyi dolgozók
  6. Vállalatvezetők
  7. Telefonos értékesítők
  8. IT technikai támogatók/rendszergazdák
  9. Kereskedelmi dolgozók
  10. Sofőrök

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.