Előfordult már, hogy egy jelentkezés során egy kicsit ferdítettünk a nagyobb siker érdekében? Ezzel nincsen semmi gond, sokan élnek ezzel a trükkel, módszerrel.
Ugyanakkor vannak olyan részek, ahol kimondottan nem ajánlott sem ferdíteni, sem elhallgatni az igazságot az önéletrajzban.
1. Kép
Mindenképpen legyen egy jól beállított, előnyös fénykép az önéletrajzunkban. Az Egyesült Államokban például kimondottan tilos képet csatolni, de Magyarországon bizalmatlanságot vált ki a fotó hiánya.
ÉRDEKES: Cikkek “Önéletrajz és motivációs levél” témában
2. Személyes adatok
Sajnos itthon is létező trend, hogy az ötven körüliek nagyon nehezen, vagy sehogyan nem tudnak elhelyezkedni. Ezért gyakran látunk olyan CV-t, amiből kimarad a születési dátum. Ennek hiánya egyértelműen arra utal, hogy a pályázó a kora miatt hagyja ki ezt az adatot. Tehát írjuk be nyugodtan, és jelentkezzünk a nagy számok törvénye alapján.
3. Tanulmányok
A legtöbb ferdítés az iskolai végzettséghez kapcsolódik. A kevésbé rossz eset, amikor a pályázó több diplomával rendelkezik, vagyis túlképzett. Számos munkáltató sajnos ilyen esetben be sem hívja az illetőt, mert nem tudnak, de leginkább nem akarnak neki annyi bért adni, amennyi a tanulmányai alapján járna neki. Ebben a helyzetben csak azt az iskolát érdemes feltüntetni, ami az adott pozícióhoz kapcsolódik.
Ha a diplomához csak a nyelvvizsga hiányzik, akkor nem érdemes ezt eltitkolni, hiszen kellemetlen helyzetbe kerülhet a beléptetési folyamatnál, mert a bizonyítványokról is készül másolat. A másik ok pedig az, hogy kishazánkban sajnos nagyon sokan járnak hasonló cipőben, így a legtöbb cég nem is akad fenn ezen az apróságon.
4. Nyelvtudás
Az elmúlt pár évben megváltozott a nyelvtudás mérésének módszere. Anno a nyelvvizsga bizonyítvány volt a lényeg; manapság a konkrét tudásra mennek rá a felvételi folyamat során. Önéletrajz tanácsadás során is mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy nem elég odabiggyeszteni, hogy középfokon beszéljük az adott nyelvet. Egy teljes mondatban ki kell fejteni, hogy mit is jelent az adott tudásszint. Amennyiben passzív a tudás, akkor ez is kerüljön oda. Ezzel megkímélheti magát egy nagyon kellemetlen helyzettől, másrészt pedig a HR-esek mindig értékelik, ha valaki korrekten ad meg adatokat.
5. Szakmai tapasztalatok
Ez az önéletrajz legfontosabb része, hiszen ez határozza meg értékünket a munkaerő piacon. Csak olyan feladatokat soroljunk fel, amiket valóban végeztünk. Felesleges ferdíteni, vagy fals információkat megadni. A fellépésünk is sokkal magabiztosabb lesz, hiszen nem kell azon izgulni, hogy mikor derül ki a turpisság.