6 tipp frissen kinevezett vezetőknek

by | máj 8, 2015 | Állásinterjú, Karriertanácsok

siker felé vezető útA cégek – tudván, hogy egy jó vezetőn sok múlik – sokszor belülről keresnek a pozícióra embert, kinevezéssel, előléptetéssel jutalmazzák a legjobban teljesítőket, ezzel csökkentve a vezetőválasztás kockázatát. Ám még így is előfordul, hogy az előléptetés katasztrófához vezet: mind a cég számára, mind az előléptetett dolgozó karrierjében. A frissen kinevezett vezetők beválása sokszor az alábbi apróságokon múlik:

1. Merj dönteni!

A döntési jogköröddel élni kell (nem visszaélni!). Önállónak kell lenned, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül vagy a döntéskényszerrel. A döntéseid előtt kikérheted mások véleményét, a döntésed körülményeiről, szempontjairól. De a döntés a tiéd, a felelősség a tiéd. Azért kerültél ebbe a pozícióba, mert mások alkalmasnak találtak rá, így ne félj a döntésed mellett érvelni akkor sem, ha az népszerűtlen lesz az alkalmazottak körében. Legyenek érveid a döntésed mellett a vezetőid és a beosztottjaid számára is.

2. Ne akarj mindent megváltoztatni 1 hónap alatt!

Beosztottként talán sok olyan hibás folyamattal, döntéssel találkoztál, amit szívesen megváltoztatnál, és erre most lehetőséged van. Mégse tedd azonnal! Lehet, hogy amit beosztottként hibának láttál, az vezetőként már hasznos lépésnek tűnik. Erről előbb meg kell győződni: nézd meg ugyanazokat a folyamatokat vezető szemmel: hátha kiderül, hogy nem hibás, „csak” kényelmetlen a beosztottak számára. Lehet, hogy apró változtatás is elég ahhoz, hogy mindenkinek könnyebb legyen.

3. Akik régen kollégáid voltak, már nem azok. Ők már a beosztottjaid.

A haverkodás, baráti viszonyok, segítő szándék maradhat. De nem halogathatsz egy döntést csak azért, mert az a kedvelt kollégáidat rosszul érinti. Nem hozhatsz meg egy döntést úgy, hogy csakis az ő szempontjaikat veszed figyelembe. Nem nézhetsz el egy komoly hibát csak azért, mert a kollégával régen még együtt söröztetek. Ebből sok konfliktus lesz, erre fel kell készülnöd lelkiekben is.

ÉRDEKES: Mit tegyél, ha az állásinterjúztató nem elég tapasztalt?

4. Felelős vagy a csapatodért.

Ha valaki hibát követ el a csapatodban, az a te hibád is, és a te felelősséged. A hibák kijavítása szintén téged fog terhelni. Kezdő főnökök egyik legnagyobb hibája, hogy a hibázó kollégát kirúgják, mert megtehetik. A hiba kijavításáról és arról, hogy több ilyen ne forduljon elő, nem intézkednek.

5. Adj visszajelzéseket a beosztottjaidnak.

Amíg régen jót mosolyogtál a bosszankodó főnökön, amikor meglátta pl. a kollégád nyuszimintás nyakkendőjét vagy azt, hogy késve érkezik, hamarabb távozik, nem végzi el rendesen a munkáját, most szólnod kell neki: ez nem elfogadott ezen a munkahelyen, változtasson a viselkedésén. Kollégaként nem szólhattál ezek miatt, most vezetőként kötelességed.

Ennél is fontosabb, hogy a pozitív visszajelzésekkel se fukarkodj: a munkája elismerésére mindenki vágyik, ha ezt mindenki érdemei szerint megkapja, az önmagában sokat javít a munkamorálon.

6. Inspirálj, motiválj!

Főnökként ezt a feladatot is megkaptad: neked kell a beosztottjaid munkakedvéről,  gondoskodnod.

JobAngel cikkei minden olyan kérdésre választ adnak, amely az álláskereséshez kapcsolódik. Nézz szét közöttük, tudd meg mi a fontos egy állásinterjún, mit kell tudni a próbaidőről, vagy, ha nem kaptál meg egy állást, hogyan tudsz talpra állni és újult erővel belevetni magad a munkakeresésbe.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.