Miért betegszünk meg, amikor szabadságra megyünk?

by | aug 17, 2015 | Karriertanácsok

Miert-betegszünk-le,-ha-szabira-megyünk_150x150Valljuk be őszintén, jellemző ránk, hogy átlagon felül dolgozunk egészen a nyaralás előtti napig, hogy csak aztán kezdjük bele a jól megérdemelt pihenésbe. Majd amikor elérkezik a várva várt nyaralás, lázasan fekszünk az ágyban, hiszen túlhajszoltuk magunkat. Ismerős a szituáció?

Főként a stresszes körülmények között dolgozókra jellemző, hogy a régóta várt éves nyaralás első napján megbetegednek.

„Számos munkavállaló fektet erőn felüli energiát a munkanapokba, s emellett ugyanekkora erőfeszítéseket tesz, hogy magánélete minden szegmense ugyanilyen flottul és sikeresen működjön, majd azt várja a régóta áhított szabadságtól, hogy az év közben befektetett energiát hirtelen egyszerre nyerje vissza” – részletezi a szinte népbetegségnek számító jelenséget Wolfgang Wesiack, a Német Belgyógyászok Szakszövetségének egyik vezetője.

Stresszes mindennapjainkban nem vesszük észre, hogy a testi és/vagy szellemi túlterhelést. Azonban, amikor elkezdődik a szabadság és a külső feszültségek megszűnnek, csupán csak akkor érzékeljük az előző túlhajszolt időszak következményeit.

ÉRDEKES: Ne dolgozz mások helyett!

 „Az immunrendszer a feszített tempó következtében drasztikusan is le tud gyengülni. Így a szabadság elején nagyon könnyen össze lehet szedni egy-egy fertőzéses jellegű betegséget” – mondja Wesiack.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy néhányan a szabadság idejére is túl sok programot szerveznek és ilyenkor is hajlamosak túlterheli magukat. Nem szabad túlzott elvárásokat támasztani a nyaralással szemben, hiszen ennek következtében sok esetben csalódás alakulhat ki és a nyaralás ideje alatt sem tudunk megszabadulni a feszültségtől. De nem csak a szabadság ideje alatt ajánlatos oda figyelni a stressz forrásokra. Érdemes a hétköznapokban is időnként pihenőket tervezni. Nagyon fontos, hogy figyeljünk oda arra, hogyan is érezzük magunkat, testi és lelki értelemben egyaránt. Akár mindennap lehet egy rövidebb-hosszabb időszak, amikor „szabadságra küldjük magunkat”.

Ilyen kézenfekvő lehetőség például az étkezés, amikor próbáljuk kikapcsolni agyunkat és a megoldandó problémák és a megbeszélések helyett feltöltődni. De remek kikapcsolódási lehetőség egy szeretteinkkel töltött közös program, vagy a kedvenc sporttevékenység űzése is.

A tehermentesítéssel tulajdonképpen terhelhetőségünk és azzal együtt munkavégzésünk hatásfoka is növekszik. „Egyszerűen kapcsoljuk ki mobiltelefonunkat bizonyos időközönként, s amiatt se legyen egyáltalán lelkiismeret-furdalásunk, ha az otthoni háztartásban valami elintézetlen maradt” – hangsúlyozza a szakember.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.