Munkajog: külföldi munkavállalás – járulékok kifizetésének elmaradása

by | dec 28, 2015 | Karriertanácsok

Munkajog_kulfoldi-munkavallalas_150x150Angliából írok, némi támpontra lenne szükségem. 2012. szeptember 29-től kezdődött a munkaviszonyom egy ügynökségnél, ahol 2013. októberig voltam állományban. Ekkor a cég kivonult a raktárból ahol dolgoztam és folyamatos munkaviszonnyal egy másik ügynökség vette át az előző helyet.

2014 májusától sajnos táppénzre kerültem, s ezt követően 2014. november 4-től megszüntették a szerződésem.

Én továbbra is a mai napig betegállományban vagyok, épp kivizsgálásra várok. A probléma akkor kezdődött mikor bejelentkeztem munkanélküli ellátásra 1 hónapig 3x vissza is jelentkeztem, mikor végre megértették, hogy nem tudok munkát vállalni még, hiszen állandó fájdalmaim vannak.

Ekkor elirányítottak, hogy ez esetben ESA-ra vagyok jogosult. Szó-szó pénz nem érkezett, kb. 2 hónap folyamatos utánajárás után közölték, hogy nem elegendő az NI befizetésem. Lekértem az NI egyenlegemet, majd megnéztem a bérpapírjaimat és kiderült – amit azóta az HMRC is visszaigazolt – hogy az első ügynökség ugyan levonta az NI járulékot, azonban azt elsikkasztotta és nem fizette be utánam.

ÉRDEKES:Munkajog: táppénz alatti felmondás

Pert akarok indítani az ügynökség ellen és a kérdésem az volna, hogy nagyságrendekben milyen összegre számíthatok. Megjegyzem, van egy 11 éves lányom heti 75 fontot kapunk a mai napig és pl. a ruháimat kellett eladnom, hogy egyáltalán élelmiszert tudjak venni. Kihasználták a jóhiszeműségemet és diszkrimináltak. Köszönöm a segítségét!

2015. 01. 30.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Egy ottani per elindításához vagy nemzetközi, de leginkább angol ügyvédi közreműködés szükséges. Még itthon is bonyolultnak tekinthető az a helyzet, amikor a munkáltató nem fizeti meg a munkavállalótól levont járulékokat. Ilyen esetben a hazai jogszabályok lehetővé teszik büntető eljárás indítását, amely a tényleges tényektől függően lehet csalás, sikkasztás, költségvetési csalás, stb. Egy kártérítési per esélyét nem tudom megbecsülni, de hazai viszonyok között nagyon sokáig tart és csak akkor van rá reális esély, ha a büntető eljárásban megállapítható a vétkes mulasztás.

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel,
dr. Balogh Endre
Onlinejogsebesz.hu

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.