Y generációs bolyongás az álláskeresés útvesztőjében

Tipikus problémával fordulnak hozzám huszonéves fiatalok: váltogatják az állásaikat folyamatosan, sehol sem érzik jól magukat, sehol sem felelnek meg, ezért még próbaidőben vége lesz, ha pedig valamilyen munkában végre meg tudnának maradni – leginkább közigazgatásban – csak épp utálják, akkor a család nem támogatja a váltásban őket.

Általános jellemzőjük a „rossz” munkahelyeiknek, hogy kevés szakmaiságot találnak benne. A cégek inasként használják a fiatalokat, ami nem az ő hibájuk, hanem a munkáltatóé. Ha valakit szakmai feladatra vettek fel – még akkor is, ha asszisztensi beosztásra, vagy gyakornokként, pályakezdőként – akkor engedjék is közel a szakmai munkához. Felügyelettel, tanítgatva a fiatalt, de véletlenül sem kihasználva, és neki adva az összes „nemszeretem” feladatot. Mert abból szakmai fejlődés nem lesz, és akkor hiába volt a komoly kiválasztásra, toborzásra szánt idő, pénz, ez mind pazarlássá válik. A fiatal munkavállaló számára ilyenkor egy megoldás létezik: folyamatosan kommunikáljon a főnökeivel, kérje magának a szakmai feladatokat, akarjon tanulni, mutasson szakmai ambíciót.

Az Y generációsokat az előtte lévő generációk szívesen illetik mindenféle léha, felelőtlen, tudatlan jelzőkkel, de ezeket a velük való beszélgetéseim alapján mind cáfolnám. Amikor váltanának egy másik állásba, és megkérdeznek engem, egy közös mindig van a levelükben: bűntudatról számolnak be, mert úgy érzik, cserbenhagyják a nemszeretem helyet. Lenne-e bűntudata egy lelkiismeretlen, felelőtlen embernek, ha állást vált? Természetesen nem kell bűntudatot érezni, a korrekt felmondás nem elítélendő.

ÉRDEKES: Honnan tudod, hogy jó céghez mész dolgozni?

A másik panaszuk, hogy a család nem támogatja őket az állásváltásban, kifejezetten lebeszélnék őket, ill. itt is megkapják a felelőtlen, lelkiismeretlen jelzőt. Ilyenkor az adott fiatalokkal próbálom megértetni, hogy a család valószínűleg nem ellene fordult, hanem valószínűleg féltik őt: a csalódástól, a kudarctól, a bizonytalanságtól. Az előző generációk úgy tapasztalták, hogy állást találni nehéz, anyagi létbizonytalansággal járó feladat. Ez igaz, de az ő tapasztalataikkal szemben az ifjú viszont erős nyelvtudással, friss diplomával, tettrekészséggel könnyebben talál szakmai állást is, főleg, mert az elvárásaik sem túl magasak még… Illetve később, már az állást betöltve merülnek fel olyan elvárásaik, amiket előbb kellett volna megfogalmazniuk. Ezzel el is érkeztünk a probléma egyik valódi okához.

Az Y generációs fiatalok jövőképe – jelenlegi társadalmi, gazdasági helyzetünk okán – meglehetősen kiszámíthatatlan, ezért sokszor már az meglepi őket, hogy nekik lehetnek szakmai és magánéleti céljaik, sőt elvárásaik is. Főleg a fiatal nőket éri ez meglepetésként… Amikor egy-egy állásváltásról döntést szeretnének hozni, és tőlem kérnek segítséget, mindig azt kérem, írják össze a szakmai és magánéleti céljaikat, határidőkkel! Utána nézzék meg, hogy ha döntenek valami mellett vagy ellen, az mennyiben segíti őket a rövid és hosszútávú céljaikban? Előreviszi egy lépéssel is? Ha igen, mellette kell dönteni. Mérlegelni kell, milyen áldozattal jár? Elég kitartó, hogy meghozza ezt az áldozatot?

Szintén általános, ahogy maguk definiálják a problémát: ők mind úgy látják, hogy sorozatosan rosszul választanak munkahelyet. Kis kérdezgetéssel ki szokott derülni, hogy ők egyáltalán nem választanak, elfogadják az első állást, ami szembejön. Nem kérdeznek állásinterjún a cégről, állásról, leendő főnökről, elvárásokról, nem tárják fel a nekik fontos dolgokat, majd az állásban szembesülnek mindazzal, amitől tartottak: hogy a fiatalságuk egyben kihasználhatóságot jelent, nem veszik komolyan őket, intrikákat tapasztalnak, nem engedik a szakmai munka közelébe őket. Tehát, kérdezni kell, terepet felmérni, tájékozódni, és bátran nemet mondani, ha valami nem felel meg.

Akik rosszul választanak munkahelyet – nem feltétlenül az Y generáció tagjai, de főleg ők – azt a hibát követik el leggyakrabban, hogy megörülnek az első lehetőségnek, ami szembejön, és fenntartások nélkül igent is mondanak. Érthető, hogy nehéz nemet mondani, mert ezzel hirtelen megoldódni látszik az álláskeresés problémája. Mégis muszáj mérlegelni, racionálisan dönteni: a rossz állás is jobb, mint a semmilyen, de a rossz állásban sosem szabad bennemaradni.