Ma rengeteg betöltetlen IT-s pozíció van Magyarországon, pedig 400 milliárd forinttal tudná növelni a hazai GDP-t a hiányzó szakemberek pótlása.
Ennek érdekében a cégek megpróbálják vonzóbbá tenni a szakmát, így például a Telekom már az iskolákban mutatja be milyen életet élnek az informatikusok – olvasható a Metropol cikkében.
Az informatikusok 90%-a férfi
A hazai IT szakemberek átlagéletkora 34 év, többségük pedig férfi annak ellenére, hogy nem nehéz fizikai munkáról van szó. A Nők a Tudományban Egyesület célja, hogy megfordítsa a lányok pályaválasztási szokásiban uralkodó trendet és felkeltsék az érdeklődést a természettudományokhoz, technológiához, mérnöktudományokhoz és informatikához kapcsolódó pályákat.
Noha sokan vannak, akik lemorzsolódnak a képzések során, mégis 6000 azoknak a száma évente, akik informatikai tanulmányokat kezdenek. A magyar IT-sok 70%-a diplomás, minden negyediknek pedig OKJ-s végzettsége van. Reményi Zoltán, a HTTP Alapítvány elnökhelyettese szerint jelenleg akkora munkaerőhiány van ezen a területen itthon, hogy mind egyetemi végzettségű mind pedig OKJ-s képesítéssel rendelkező szakemberekre szükség van.
Jó kereseti lehetőség
Ebben a szektorban a kezdő fizetések jóval magasabbak a bruttó átlagbérnél. A 160 000 forint helyett az IT-szektorban dolgozók 300 000 forintról indulhatnak, ami az évek alatt kár az 500 000 forintot is elérheti – és ez még nem a vezetői fizetés. A dolgozók harmada multinacionális vállalatnál dolgozik, 17 százalékuk pedig saját vállalkozásban vagy startup cégnél.
ÉRDEKES: Új állás, új szakterület
Nem csak matek
„Létezik egy sztereotípia, mely szerint informatikus csak abból lehet, aki matekzseni, pedig rengeteg olyan terület van, ahol másféle gondolkodásra van szükség – fogalmazott Reményi Zoltán.”
Jelenleg 300 ezren dolgoznak az IT szektorban, akik közül 85 ezer informatikus, a többiek pedig grafikusok, projektmenedzserek valamint ügyfélkapcsolati és értékesítési munkatársak.