Ki ne ismerné a Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget, aki harminckét évesen a világ hatodik leggazdagabb embere. Mindenkit foglalkoztat, hogy hogyan sikerült ezt az elképesztő teljesítményt elérnie és mitől vált ennyire sikeres emberré. Biztos tippet nem tudunk adni, de a CNBC összeszedte azt a hét menedzsment stratégiát, amelyek abban segítették, hogy sikerre vigye vállalkozását.
1. Nincs az irodához láncolva
Zuckerberg saját bevallása szerint nem tölt sok időt az irodában. Azonban sokat munkálkodik azon, hogyan tudná jobban kiépíteni szolgáltatását és még több emberrel megismertetni a közösségi oldalt. Kutatások azt bizonyítják, hogy a hosszú munkaórák csökkentik a munkavállalók produktivitását.
2. Végig a célját tartotta szem előtt
Nemrég azt tanácsolta a feltörekvő vállalkozóknak, hogy a saját cégükbe is ültessék be a számukra fontos értékeket és használják arra, hogy olyan változást érjék el a világban, amelyet magánemberként is látni szeretnének.
3. Elhagyta a kis döntéseket
Nem véletlen, hogy Zuckerberg minden nap ugyanabban a típusú öltözékben jelenik meg. Szürke póló és farmernadrág. Ez azért van, mert véleménye szerint a sok kis döntés, amelyeket a mindennapok folyamán kell meghoznunk sok energiánkat felemészti. A reggeli öltözék kiválasztása helyett a figyelmét a fontosabb dolgok megoldására tudja fordítani, mint például, hogyan lehet még hatékonyabb a vállalata.
4. Keveset reagál, többet cselekszik
Annak érdekében, hogy növelje hatékonyságát, a Facebook alapítója nem arra fordítja az idejét, hogy a napi történésekre reagáljon. Persze elkerülhetetlen, hogy olykor az aktuális feladatok megoldásával foglalkozzon, de szerinte fontosabb, hogy az előzetes terveink alapján haladjuk afelé, amit az adott napon szeretnénk megvalósítani és ne a tennivalók irányítsanak minket.
5. Őszinteségre biztatja az alkalmazottjait
Ez lehet kicsit furcsán hangzik, de része a Facebook vállalati kultúrájának. Azt kéri a dolgozóitól, hogy nyugodtan javítsák ki, ha esetleg valamit rosszul mondott. „Szeretem a nyíltságot.”
6. Nem foglalkozik sokat a hibákkal
Ha Zuckerberg valamit tanácsolhatna fiatalkori énjének, akkor az az lenne, hogy gyorsan hagyja maga mögött a hibáit és ne foglalkozzon velük többé. „Az emberek túl sok időt töltenek azzal, hogy ne hibázzanak, ha pedig elkövetnek egyet, túl sokáig bánkódnak rajta.” Pedig a problémák elkerülhetetlenek, fontosabb, hogy gyorsan túllépjünk rajtuk.
ÉRDEKES: Így ölöd meg a produktivitásod
7. Kockáztat
A Facebook eddigi történetét végignézve rengeteg merész lépést találunk. A 2012-es tőzsdei bevezetés vagy akár a WhatsApp és az Instagram megvétele. Azonban, ha nem hozunk nagy döntéseket és vállalunk kockázatot, mint ahogy Zuckerberg is ott hagyta a Harvardot a közösségi oldal megalapítása érdekében, akkor esélyünk sincs arra, hogy nagy sikereket érjünk el.