Valószínűleg mindnyájunknak volt már része olyan megbeszélésben vagy időtöltésben, amikor olyanokkal voltunk együtt, akiket nem annyira csípünk. A főiskolai évek alatt el tudtuk kerülni azokat, akikkel nagyon különbözőek vagyunk, azonban a munkahely egy jóval kisebb közeg, így erre kevesebb lehetőségünk adódik. Mindig munkahelyet váltani sem lehet, ezért lényeges, hogy megtanuljuk kezelni ezeket az embereket is. Az Undercover recruiter cikke alapján összegyűjtöttük, mit érdemes ilyenkor megfogadni:
Kerüljük a tabu témákat
Ha nem ismerünk valakit vagy akár egy csoportot elég jól, akkor ne hozzunk fel megosztó témákat! Soha nem tudhatjuk, hogy ki mi iránt érdeklődik, mi iránt elkötelezett vagy hogy mi idegesíti fel. Ha aggódunk, hogy emiatt egyhangúnak, unalmasnak tűnünk majd azt vállaljuk fel, különösen a munkahelyen!
Hallgassunk meg másokat
Tanuljunk meg figyelmesen meghallgatni másokat, és legyünk érdeklődőek. A konyhában ételmelegítés közben ne csak a telefont nyomogassuk, hanem figyeljünk másokra és tegyünk fel kérdéseket. Ha olyan témáról folyik a diskurzus amihez nem nagyon tudunk hozzászólni, akkor is mutassunk legalább érdeklődést. Hogyha energiát fektetünk a kollégáink megismerésébe, akkor ők is könnyebben és hamarabb fogadnak el bennünket és igazi csapattagként kezelnek.
Tanuljunk a múltbéli hibákból
Volt már, hogy szemtanúja voltunk, hogy valakinek a megszólalása felbosszantotta az egyik kollégánkat? Vagy esetleg mi mondtunk olyat, amit később megbántunk? Érdemes ezeket az eseteket feljegyezni és tudatában lenni, hogy a felkavaró, erős észrevételeinkkel megbánthatunk másokat.
ÉRDEKES: Így ölöd meg a produktivitásod
A vita ideje és helye
Érdemes megvitatni a nézeteltéréseket, de fontos tudni, hogy ennek is megvan a maga ideje. Nem érdemes a hétfői ebédidőre tenni, amikor már mindenki érzi az egész heti feszültséget. Ezzel szemben a péntek délután jó választás lehet.
Ne legyünk túl büszkék bocsánatot kérni
Úgy hihetjük a mi álláspontunk a legigazabb mindközül még akkor is ha valaki ellenvetést fogalmaz meg a mondatainkkal kapcsolatban… ne hagyjuk azonban, hogy a büszkeségünk megakadályozzon minket a bocsánatkérésben. Feltétlen mindig nekünk kell, hogy igazunk legyen? Sokkal könnyebb ha engedünk és továbblépünk, így kevesebb kárt szenvedünk.