Rekordot dönt idén az OBI – két év alatt 44 százalékkal emeli meg a dolgozók bérét, ezzel kiemelkedve a kiskereskedelmi láncok közül.
A béremelést már a tavalyi év elején elkezdték, akkor 4%-kal emelték meg az összes dolgozó fizetését 7 év után először. Akkor azt ígérték, hogy az értékesítés volumenének növelésével további emelést hajtanak majd végre.
Kattints ide és nézz körül az OBI friss állásajánlatai között >>
Az értékesítési számok emelkedtek, de még sem történt semmi változás a bérekben, ezért tavaly nyáron sztrájkhelyzet alakult ki. „A vezetők különösen nagy nyomásként értékelték, hogy az üzletlánc törzsgárdája – közöttük például csoportvezetők, osztályvezetők – közül sokan kilátásba helyezték, hogy távoznak a lánctól.” Ennek következményeként 15%-ot emeltek a béreken, így a tavalyi évben közel 20%-os volt a béremelés.
Annak érdekében pedig, hogy elkerüljék a fizetések összetorlódását a garantált bérminimum-emelés miatt – idén újabb, 23-25 százalékkal emelik idén a dolgozók bérét.
Forrás: http://index.hu/gazdasag/allas/2017/01/11/nagy_beremeles_jon_az_obiban/