Munkaerőpiac: ismét nőtt a foglalkoztatottság

by | aug 30, 2017 | Hírek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a mai napon közzétette a 2017. május – július időszakra vonatkozó foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatait, melyből kiderül hogyan változott a munkavállalók száma az elmúlt évhez képest.

A felmérés alapján az említett időszakban 4 millió 434 ezer fő volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, ami 62 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – így a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája 68,3 százalékra emelkedett.

A nemek szerinti megoszlásban a férfiak foglalkoztatása nagyobb mértékben javult, mint a nőké.

    • A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 306 ezer fő volt, a foglalkoztatási arányuk pedig 29,3%-ra emelkedett.
    • Szintén nőtt a 25–54 és a 55–64 éves korosztályú munkavállalók száma is, előbbi foglalkoztatási rátája 83,9%-ra, utóbbié pedig 51,7%-ra.

fogl_ksh_2017

Ugyanezen időszak alatt 35 ezer fővel csökkent a munkanélküliek átlagos létszáma, ami így 193 ezer főt tesz ki. Nemi megoszlásban a férfiaknál alacsonyabb (3,9%) a munkanélküliségi ráta értéke mint a nőknél (4,5%).

  • A 15-24 évesek munkanélküliségi aránya 10,9 százalék,
  • a 25-54 éveseké 3,7, míg a 55-64 éveseké 3,6 százalék.

munkanelk_ksh_2017

A KSH adataiból kiderült továbbá, hogy a munkanélküliség átlagos időtartama 16,7 hónapot tett ki, 43,3 százalékuk legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők száma 275 ezer főre csökkent.

 

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.