Pár éve már sok helyen azt halljuk, olvassuk, hogy egyre több magyar dolgozó próbál szerencsét külföldön a magasabb fizetés reményében, hogy nincs szakember itthon, nagy a munkaerőhiány, és hogy a vállalatok nem találnak munkaerőt.
Ráadásul a generációs különbségek sem kedveznek a cégeknek, hiszen ma már ha nem érezzük jól magunkat, akkor nem vagyunk restek új lehetőségek után nézni. Egyre kevesebb ember dolgozza le az életét egyetlen egy munkahelyen, már nem félünk annyira a változástól, hisz ma már kihalóban van az a fogalom is, hogy „biztos munkahely”. Meg kellett tanulnunk mindig ébernek lenni, felkészülni a változásra, arra, hogy bármikor elküldhetnek bennünket.
Ezzel együtt járt az is, hogy ha a munkaadó kereshet helyettünk időközben másik munkaerőt, vagy időközben egyre romlik a munkahelyi körülményünk, akkor mi miért ne nézhetnénk számunkra kedvezőbb munkahely után?
Ennek az ördögi körnek az eredménye pedig lassan az lett, hogy mind a munkaadók részéről való megbecsültség mind pedig a dolgozói lojalitás kezdett eltűnni. Pedig azoknál a cégeknél, ahol a mai napig értékként tekintenek a dolgozókra, még létezik ez a fogalom. És miből is áll a megbecsültség?
Nem csak a fizetés hathat ösztönzőleg. Fontos az is, hogy milyen környezetben, közegben kell dolgoznunk, ez pedig mind visszahat majd arra, hogy viszonyulunk a munkáltatóhoz.
Addig, amíg ez a helyzet nem változik, egyik fél sem lesz elégedett. A munkáltatónak a lojális dolgozó többletértéket ad, mivel a hosszan nála eltöltött évek alatt annyi információt szerez a cégről, amit egy új kolléga nem tud elsajátítani pár hónap elteltével. Ugyanígy dolgozóként is izgalmas az új munkahely, de alapvetően a többség biztonságra, stabilitásra és fejlődésre törekszik, ami nem hónapokban és nem egy-két évben mérhető.
Neked mi a véleményed erről? Írd meg korábbi tapasztalataidat hozzászólásként!
