Mai cikkünkben a sofőr szakmát próbáljuk meg bemutatni, ugyanis a napokban megjelent hír arról, hogy megkezdődött a sofőrképzés szakmásításának előkészítése, azaz a gépkocsivezetői hivatás középfokú végzettség lesz. Ennek apropóján beszélgettünk Szappanos Györggyel, a Rapidsped Zrt. vezérigazgatójával.
Mi a leggyakoribb motiváció a sofőr pálya választásakor?
Azt látjuk, hogy a legtöbben a pénz miatt szeretnének sofőrnek állni, mert itt különféle képzettség nélkül lehet diplomás fizetéseket elérni. Azonban mi szeretjük azokat, akiken látszódik, hogy ezzel szeretnének foglalkozni, akiknek van már bármiféle tapasztalatuk (pl. gépjárműszerelői, esztergályos) akiken látszik, hogy a jármű közelében jól érzik magukat, hogy szeretnének világot látni, vagy a családban van olyan közeli ismerős, akitől közvetlen szakmai információval rendelkeznek. Úgy tapasztaltuk, hogy akit csak a fizetés motivál, az sokszor rövid idő után feladja és más munka után néz.
Szükséges-e bármilyen előképzettség?
Nyolc általános és C+E kategóriás jogosítvány kell a nemzetközi gépjárművezetéshez, de mivel nemzetközi környezetről van szó ezért előny, hogyha az illető alapfokon beszél egy idegen nyelvet (leggyakoribb az angol és a német), mert a munkája során találkozik emberekkel, dokumentációt kell vezetni. Sokkal fontosabb azonban a rátermettség és az elkötelezettség, mert ezek nélkül nehezen lehet helytállni egy ilyen felelősségteljes munkakörben.
Milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a szakmabelieknek?
Van, hogy akár 4-5 hétig utaznak és utána jönnek haza 1 hétre. A családosoknak ez a távolság jelenti a legnagyobb nehézséget. Ezen próbálunk segíteni a parkolókban ingyenes WiFi elérést biztosítva, így akár online videókapcsolaton keresztül is tudnak kommunikálni a párok egymással.
A mindennapi kihívások mellett – mint az időjárás viszontagságai, az útállapotok, balesetek és torlódások – az egyéni szükségletekre is hangsúlyt kell fektetni. Például az étkezésre kellene figyelniük a sofőröknek, mert sokan hajlamosak elhanyagolni, így a legtöbbször nagy mennyiségeket esznek meg egyszerre és ezek általában zsíros, magyaros ételek. A mozgásszegény életmód és a helytelen étkezés pedig hosszú távon egészségügyi kockázatokat rejt magában. Van azonban olyan sofőrünk is, aki mindezekre odafigyel, ő viszi magával a biciklijét, és ha meg kell állnia valahol akkor akár 50-60 km-eket teker le. Így nem csak az egészségéhez járul hozzá, de új helyeket fedez fel.
Milyen alapvető feladatokat lát el a sofőr?
Ellenőrzi a járműt, a rakományt (nem történt-e a lopás), hetente egyszer legalább tankol, előfordulhat, hogy rakodnia is kell, kezelnie/rendszereznie kell a dokumentációkat.
Van-e külön előírás arra vonatkozóan, hogy mit kell viselniük a sofőröknek?
Van külön egyenruha (póló, nadrág, pulóver, kabát, védőfelszerelés) amit a rakodási helyszíneken kell viselniük, hogy beazonosíthatóak legyenek melyik cégtől vannak, de 4-5 hetes intervallumnál a napi életvitelhez a saját ruhájukat hordják.
Körülbelül hány kilométert kell levezetniük egy nap?
Nemzetközi gépjárművezetőként átlagosan napi 540-560 kilométert.
Mire vállal felelősséget a sofőr?
A járműre való felrakodástól a járműről való lerakodásig felel az áruért, persze vannak speciális körülmények, például ha kirabolják arra nem tud felelősséget vállalni. Az áru biztosítása mellett még a szabályokat betartva, biztonságos, balesetmentes vezetés az amire figyelnie kell. Általánosságban a munkaszerződésében foglaltak az irányadóak.
Átlagosan mennyi bérre számíthat az, aki sofőrnek áll?
Nálunk átlagosan nettó 520-530 000 forintot keresnek a gépjárművezetők. Aki 3 hétben dolgozik az 440-460 000 forintot, aki 4 hétben az 500-520 000, míg az 5 hétben dolgozók keresete nettó 540 – 560 000 forint körül alakul.
Érzékelhető-e szakemberhiány ezen a területen?
Igen, általában kevesen jelentkeznek nemzetközi gépkocsivezetőnek. Mi az utóbbi időben éppen ezért inkább a meglévő dolgozókra fókuszálunk, a megtartásukra. Csak ez hozhat változást a szakmánkban és a minden területet érintő szakember hiányban. Fontos a dolgozók cég iránti bizalma, ebben a szakmában inkább egymásnak ajánlják a sofőrök a cégeket a megbízhatóságuk alapján.
Mit tanácsolna/javasolna annak, aki sofőr szeretne lenni?
Kitartás és óvatosság. Annak aki kitartó egy nagy kalandot hozhat ez a szakma, bejárhatja egész Európát, új helyeket fedezhet fel. Nem szabad azonban megfeledkezni a nehézségekről sem, de ezektől nem szabad megijedni, mert minden szakmának vannak zökkenői. Az esetleges balesetek elkerülése miatt fontos az óvatosság, ha már úgy érzi az ember, hogy nem fér bele, nem fog tudni korrigálni akkor meg kell állni.
Nézz szét a sofőr állások között ide kattintva!
Szappanos György kiemelte, hogy a fenti kérdésekről leghitelesebben maguk a sofőrök tudnának nyilatkozni. Te vagy a hozzátartozód gépkocsivezető? Írd meg nekünk tapasztalataidat!