Mit tehetünk azért, hogy a jövőben ne kelljen aggódnunk a munkahelyünkért?

by | nov 22, 2017 | Karriertanácsok

Múlt héten voltam a 28. Országos Marketing Konferencián, ahol nem csak a szakemberek számára hangzottak el fontos információk, ezért úgy gondoltam, hogy az egyik főbb útravalót megosztom veletek – noha gondolom sokak számára ismerős lesz.

Az valószínűleg nem lesz újdonság, hogy mennyire fejlődik a technológia, és hogy egyre többet hallani ma már a robotok szerepéről, meg arról, hogy az az irány, hogy egyre több munkafolyamatot automatizáljunk, így időt és munkaerőt spórolva.

Korábban már írtam arról, hogy milyen hatással lehet a technológia a munkaerőpiacra és hogy melyek azok az ágazatok, amelyek a leginkább ki lesznek téve a változásnak akár pozitív akár negatív szempontból. Mit tehetünk ellene?

A jövővel kapcsolatban nehéz jósolni bármit is, viszont van egy dolog, amit biztosan tudunk: ez pedig a változás. Minden folyamatosan változik, ahogyan változik a technológia is. Míg korábban 3-5-10 éves üzleti tervek voltak, addig ma már nem tudunk ennyire előre tervezni, mert nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap.

Ez a jövővel kapcsolatos bizonytalanság pedig félelmet szül. Félünk a holnaptól, attól, hogy elveszítjük a munkahelyünket, hogy a jövőben majd robotok veszik át a munkánkat és akkor mihez fogunk kezdeni?

Egy dologgal tudjuk kivédeni ezt a bizonytalanságot: azzal, ha folyamatosan tanulunk. Ma már nem elég az, ha valaki megtanulja a szakmát és utána csak abból dolgozik, amit akkor egyszer megtanult. Napról napra bővítenünk kell az ismereteinket, nyomon kell követnünk az újításokat. Az életen át tartó tanulással tudunk biztonságot teremteni önmagunknak. Így kerülhetjük el azt, hogy egy idő után már ne legyen ránk szükség.

A naprakész tudás mellett még egy másik dolgot is nyerünk ezzel – ha új szokásként minden nap tanulunk, akkor kialakul bennünk az a készség, hogy nyitottak legyünk az újításokra és ezáltal könnyebben is fogadjuk be azokat. Ez pedig elengedhetetlen lesz a jövőben.

„Az intelligencia a változáshoz való alkalmazkodóképesség.” Stephen Hawking

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.