Van, hogy idővel rájövünk, teljesen mással szeretnénk foglalkozni. Előfordul az is, hogy az adott munkakörünk egy másik területe válik érdekessé. Bárhogy legyen is, ahhoz hogy elérjük a céljainkat érdemes tervezni és lépéseket tenni az új irányba.
Cikkünkben összefoglalunk pár tippet, ami segíthet közelebb vinni minket az új lehetőségek felé:
Tudatosítsd magadban, hogy hol akarsz dolgozni, vagy hogy mivel akarsz foglalkozni.
Első lépésként szánjunk időt arra, hogy átgondoljuk mit is szeretnénk igazán, csak ezt követően lehet megtervezni a következő lépést. Amennyire lehet konkretizáljuk magunkban, hogy mivel szeretnénk foglalkozni!
Szólj az ismerősöknek
Beszélgessünk a barátokkal, ismerősökkel arról a területről/munkahelyről/pozícióról, amiben megszeretnénk vetni a lábunkat. A LinkedIn-en is érdemes utánanézni a cégnek, hogy kik dolgoznak ott – lehet, hogy van közös ismerősünk az ottani szakemberrel, HR-essel?
Szerezzünk tapasztalatot
Segítsünk be a munkatársainknak, csatlakozzunk be új projektekbe, önkénteskedjünk – a lényeg, hogy próbáljunk meg egy kis tapasztalatot szerezni ami kicsit is köthető ahhoz a területhez ahol dolgozni szeretnénk. Keressünk rá álláshirdetésekre és nézzük meg milyen elvárásokat támasztanak abban a pozícióban/azon a munkahelyen, így pontosan láthatjuk, hogy miben kell fejlődnünk. Amennyiben már rendelkezünk a szükséges tapasztalattal akkor érdemes azokra irányítani a figyelmet az önéletrajzunkban és a LinkedIn profilunkon.
ÉRDEKES: Hogyan építs a hobbidból karriert?
Kutass!
Nézzünk utána milyen a piac, milyen változások, szakmai csoportok vannak az adott területen, kik dolgoznak benne. Amennyiben van lehetőségünk közeli emberrel beszélni, akkor kérjük ki a véleményét, mi szükséges a karrierváltáshoz, tud-e javasolni/ajánlani dolgokat?
Fejlődj az adott szakterületen
Hogyha teljesen kezdők vagyunk az új szakterületen, akkor érdemes egy tanfolyamra beiratkozni, vagy online ingyenes kurzusokat nézni, szakmai cikkeket olvasni.
Maradj pozitív
A legfontosabb azonban, hogy nincs olyan dolog, amit ne lehetne megtanulni. Higgy magadban, maradj pozitív, így az emberek is szívesebben segítenek majd!
Az ötletet innen vettük.