Tragédiák az irodában

Életünk legnagyobb részét munkával, munkahelyen töltjük, így a munkatársak között természetes módon kialakul olyan kötődés, ami egymással törődést is jelent, vagy akár barátságot. A kollégák nem közömbösek egymásnak egy egészséges szervezetben, ennek gazdasági és emberi okai, hasznai is vannak.

A jól együttműködő kollégák hatékonyabban dolgoznak, és egy kellemes érzelmi-értelmi légkörben jól is érzi magát mindenki, így a fluktuáció is kisebb.

Néha azonban tragédia történik: akár egy válás, vagy haláleset vagy tartós betegség a családban, vagy maga a kolléga lesz súlyos beteg. A szervezeti „közös lélek” dolgozni kezd: a kollégák empátiát mutatnak, segítségüket ajánlják fel, részvétet nyilvánítanak, folyamatosan érdeklődnek a beteg hogyléte felől.

Ezzel viszont nagyon óvatosan kell bánni, mert lehet, hogy inkább ártunk, mint használunk vele. Lehet, hogy a kolléga épp kiszakadni vágyik a tragédiával telt környezetből, és a munkahely, munka maga a menekülési lehetőség számára. Ezért az első lépést mindenképpen meg kell hagyni neki. Ha megtudjuk, hogy haláleset történt a családban egy részvétnyilvánításon túl többet ne tegyünk – ha csak nem ő maga kér segítséget, vagy ő maga dönt úgy, hogy beszélni akar róla. Ne kíváncsiskodjunk, mert valószínűleg nem tesz jót neki, ha el kell mondania részleteiben, hogy pl. hogyan halt meg balesetben a gyermeke…

Ha hosszabb távon megoldható problémája adódik, pl. tartósan beteg lett a gyermeke, ne érdeklődjünk folyamatosan. Jó szándékkal érdeklődve, valóban törődve a kollégával is eljuthatunk oda, hogy többször el kell mondania: még nincs változás, nincs javulás, nem történt semmilyen előrelépés. Ez az ő javát sem szolgálja, hiszen pont azt mondja ki az érdeklődésre válaszul, amivel nehéz szembesülnie. És valószínűleg a családtagok is érdeklődnek, nekik is el kell mondania. Ha egyébként rossz prognózisú, halálos betegségről van szó, akkor is próbáljuk megállni a vigasztalást. Nem tudjuk, akarja-e hallani, vagy inkább távol tartaná magától a témát, legalább a munkahelyen. Ha érdeklődünk, ezt tegyük ritkán, és a beszélgetés végén kérdezzük meg, mikorra vár változást. Annál előbb ne érdeklődjünk újra.

Kerüljük a biztatást, mert visszájára fordulhat: „túl leszel ezen is”, „erős vagy, le tudod győzni”, „sokaknak sikerült, neked is fog” – hallja a jószándékú frázisokat, de nem tud vele mit kezdeni. Ő most épp kétségek közt vergődik, nem tudja elég erős-e, le tudja-e győzni az adott problémát. Elvárásként tekint az ilyen biztatásokra, és kudarcként éli meg, ha nem úgy halad a megoldással, ahogy a vélt elvárás szerint kellene.

ÉRDEKES: Elsírtad magad a munkahelyeden?

Kerüljük a tanácsadást is, ha laikusok vagyunk a témában: a csodaszerek, csodadoktorok, csodaügyvédek, csodaintézmények, csodamódszerek ajánlása olaj a kétségbeesés tüzére. Főleg betegség esetén fontos, hogy leginkább a szakorvosok, szakértők által javasoltakat tartsa be, nincs is annál ártalmasabb, mikor egy logisztikus a szomszédja csodás gyógyulásán okulva ajánl egy csodaszert…

A szervezet egy másikfajta reagálása lehet, hogy a kollégák zavarba jönnek: mit is mondjanak annak, akit épp tragédia ért? Inkább hozzá sem szólnak, kerülik a társaságát. Ez legalább olyan rossz, mint a túlzott érdeklődés. Ő ilyenkor azt érzi, hogy magára marad a problémával, őrlődik benne, és ráadásul a munkahelyén is megváltoztak a dolgok. Kerülik őt, egyre fagyosabb a levegő körülötte, ettől is rosszul érzi magát, tetézve a rossz érzéseit.

Sose legyen beszédtéma a problémája a háta mögött. Nincs is annál rosszabb érzés, mint amikor a társalgó csapat elhallgat, amint ő belép az irodába…

Akit bármilyen tragédia ért, arra vágyik, hogy bárcsak ne történt volna meg. Ezért, ha lehetséges, próbáljunk meg vele pont úgy viselkedni, mint azelőtt. Hogy valamennyi megmaradhasson számára a „régi”, tragédia előtti életéből.