Csapatépítő – Milyen hibák teszik tönkre az ilyen programokat?

by | aug 8, 2018 | Karriertanácsok

Bizony a kollégákkal való jó kapcsolat kialakítása is fontos szerepet játszik az életünkben, hiszen sok időt töltünk velük a munkahelyünkön. Hogyan lehet jobban megismerni a másikat? Többek között erre is való a munkahelyi csapatépítő program! De még mire? Vagy éppen mi tudja elrontani az ilyen programokat? Lássuk az okokat!

Manapság egyre több felé hallani arról, hogy céges rendezvényeket, sőt, akár céges csapatépítő játékokat szerveznek a vállalatok. Azonban még mindig vannak olyanok, akik kihúzzák magukat ezen programok alól és inkább más elfoglaltsággal töltik el ugyanezt az időt. Lehetnek egyszerűen lusták, kevésbé extrovertáltak, elfoglaltak vagy az is lehet, hogy rossz tapasztalatuk van ezen a téren. Mivel lehet elrontani az ilyen csapatépítést, mik azok a dolgok, amiktől a jó játékok mégsem lesznek annyira jók, mint azt a szervezők eredetileg elképzelték?

Mi lehet a gond?

  1. Korosztály

Sokszor követik el azt a hibát, hogy olyan feladatokat találnak ki, amelyek nem passzolnak a dolgozók életkorához. Vegyünk például egy olyan csapatot, ahol a dolgozók túlnyomórészt 40 év körül vannak, és feladatként valami olyat kapnak, amit egy gimnáziumban szokás. Kevesen szeretnek ennyi idősen „óvodásként” viselkedni.

  1. Csak alkalmazottak, vezetők nem

Előfordul, hogy a vezető beosztású személyek nem vesznek részt az ilyen eseményeken, ami azt az érzést keltheti az alkalmazottakban, hogy nem is fontos maga a program, értelme sincs részt venni rajta. Ez azért is hiba, mert a dolgozók között még a hétköznapok alatt is könnyebben alakulhat ki jó kapcsolat, mint vezetőikkel, hiszen velük kevesebbet találkoznak, vagy kevesebbet kommunikálnak. Motiváló lehet a számukra, ha a „nagy kutyák” is velük együtt csinálják végig a feladatokat, és ezáltal többen fognak elmenni ezekre a programokra.

  1. Kevés alkalom

Nem sokat érnek ezek a csoportos játékok, ha évente csupán egy-két alkalommal rendezik meg őket. Még, ha jól is sikerülnek, akkor is érdemesebb évente két nagy buli helyett, több kisebbet szervezni, hogy folyamatosan fent lehessen tartani a pozitív érzéseket, jó kapcsolatokat. Vannak például olyan cégek, ahol minden pénteken van valami közös program: italozgatás, billiárd parti, grillezés vagy akár közös vacsora.

  1. Nem egyezik a program a céllal

Azzal is szokott gond lenni, hogy egy bizonyos probléma megoldása végett szervezik a tréninget, de a végére csak az a probléma nem oldódik meg, aminek meg kellene. Célszerű ezért előre feltérképezni, hogy kinek, milyen gondja van, és megpróbálni úgy megszervezni az eseményt, hogy ezekre megoldást találhassanak.

Az azonban sejthető, hogy egy korrektül megszervezett esemény nagyon jó hatással lehet ránk, kollégáinkra, illetve a munkamorálunkra is. Vajon jó döntés kihagyni egy ilyet? Nem igazán! Íme, néhány dolog, ami miatt jó, ha te is részt veszel az ilyen eseményeken:

Mire jó?

  1. Jobban megismerjük egymást

A munkahelyen, még akkor sem tudjuk igazán megismerni a többieket, ha minden nap együtt ebédelünk, hiszen ilyenkor sokkal felszínesebben társalgunk, és azt is csupán csak egy rövid ideig. Egy csapatépítő vagy kommunikációs tréningen azonban sokkal közelebb kerülhetünk a másikhoz, jobb kapcsolatot alakíthatunk ki kollégáinkkal. És itt el is érkeztünk a következő ponthoz:

  1. Kialakulhatnak barátságok

Abból kifolyólag, hogy jobban megismerjük azokat, akikkel naponta 8 órát dolgozunk együtt, kiderülhet, hogy valakivel annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy kifejezetten szoros kapcsolatba kerülünk egymással, annyira, hogy akár barátságot is köthetünk vele. Lehet, hogy munkaidőn kívül is találkozunk majd, közös programokat szervezünk és onnantól kezdve már nem is igazán a kollégánk lesz, hanem inkább a barátunk.

  1. Jobb teljesítmény munka közben

Azzal, hogy közelebb kerülünk a többiekhez, jobban megismerjük őket, a munkahelyen is hatékonyabban tudunk majd együttműködni velük. Tudni fogjuk ki, és mennyire precíz, pontos, nyitott vagy éppen zárkózott, kit mivel lehet kihozni a sodrából és kinek milyen elvárásai vannak egy közös munkafolyamat során. Tudni fogjuk, hogyan viszonyuljunk a másikhoz, könnyebb lesz az egymáshoz való alkalmazkodás is, ezért a teljesítményünk is javulhat.

Lényegében tehát, a kevesebb néha több alapon érdemes nem túltolni az ilyen eseményeket, és inkább szórakoztatóra, esetleg teljesen kötetlenre venni a dolgot: egy vacsora vagy grillezés is tökéletes lehet, ahol nincsenek kötelező, kínos feladatok, csak beszélgetés, iszogatás és jó hangulat. Az ezeken való részvétel pedig biztos, hogy csak plusz löketet fog adni nekünk mind a munkához, mind pedig a kollégáinkhoz való hozzáállásunkhoz.

Még nem találtad meg a számodra legmegfelelőbb állást? Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.