Év végi hajtás – hogyan ne őrüljünk bele?

by | nov 9, 2018 | Karriertanácsok

Az év vége közeledtével mindannyian érezzük, hogy kimerültebbek, stresszesebbek vagyunk. Mivel senki sem szeretne beájulni a karácsonyfa alá, vagy esetleg betegen tölteni az ünnepi pihenőidőszakot, íme, néhány jó tanács, ami segíthet átvészelni az év utolsó heteit.

Vannak bizonyos szektorok – ilyen például a kereskedelem, az egészségügy és a szociális ellátás – ahol az év vége különösen terhelt időszak. Ez elsősorban a munka jellegéből adódik, így ezeken a területeken nehéz beiktatni a pihenést, vagy előre tervezni. Különösen a nők esetében lehet magas az egészségügyi- és stressz-faktor, hiszen ők a munka mellett általában a karácsonyi készülődésben is nagyobb részt vállalnak.
Más szektorokban viszont szerencsésebb a helyzet, a termelésben például a december második fele már nyugodtabb, hiszen a karácsony miatti rendeléseknek már készen kell lenni, és az utolsó hetekben lehet kicsit lazítani.
Az irodai munkáknál ugyan több lehet a teendő, mint máskor, hiszen arra is készülni kell, hogy a két ünnep között kevesebben, és kevesebbet dolgoznak majd a szabadságok miatt, de néhány praktikával sokat könnyíthetünk saját helyzetünkön.

Tervezzünk!

Nem csak a karácsonyi bevásárló- és ajándéklistát, hanem a munkahelyi teendőket is érdemes tudatosan megtervezni az utolsó hetekben. A feladatokat érdemes priorizálni, és ezek alapján meghatározni, hogy mikor, mire, és mennyi időt szánunk. Ami fontos, hogy ne halogassunk! Nem baj, ha nem fér bele minden, de ami fontos, és határidős munka, azt jobb még az elején letudni, hogy ne nyomasszon, és ne árnyékolja be az ünnepre való készülődést sem. Emellett, ha belefér az időnkbe, válasszunk ki egy nem határidős feladatot is, és készüljünk el vele, ez növelheti a lelkesedésünket, és a következő évet is kicsit könnyebben kezdhetjük.

Tegyünk rendet!

„Ahogy kint, úgy bent” – mondja a szállóige, és lássuk be, van benne igazság. Tegyünk rendet az asztalunkon, válogassuk át és rendszerezzük a papírokat, szóróanyagokat. Amire már nincs szükségünk, azt dobjuk ki. Ne felejtsük szem előtt tartani a szelektív hulladékkezelést sem, nem csak a papír és műanyag hulladékot lehet külön gyűjteni, hanem az elhasznált elemeket, égőket is. Akinek van kedve, akár apró ünnepi dekorációt is tehet az asztalára.
Az asztalunk mellett az e-mailjeinket is nézzük át, nem árt ott sem egy kis rend. Archiváljunk, töröljünk, rendszerezzünk, így jó érzés lesz majd tiszta postafiókkal indítani az újévet.

Figyeljünk a testünk igényeire!

Még egy nehezebb napon is ügyeljünk arra, hogy legyenek apróbb szünetek, amikor kicsit szusszanhatunk, és friss levegőt szívhatunk. Egy pár perces szünet után a munka is könnyebben megy, és koncentrálni is egyszerűbb. Ne feledkezzünk meg a megfelelő és rendszeres étkezésről sem. Éhesen a kritikus helyzeteket is nehezebb kezelni, és nem tanácsos már az ünnepi lakomák előtt megterhelni az emésztőrendszerünket egészségtelen, vagy nem megfelelő táplálékkal.
Amennyiben módunkban áll, szánjunk időt a mozgásra is, ennek jótékony hatásait mindannyian ismerjük.

Okosan a szabadságokkal!

Fontos, hogy megfelelően ütemezzük az év végi szabadságainkat. Egyeztessünk a kollégákkal, osszuk fel a feladatokat és az ügyeleti időt, hogy mindenki hasonlóan vállaljon terheket az ünnepek környékén, így ne kelljen senkinek a kelleténél többet dolgoznia, maradjon idő a pihenésre és a családra is.

Ha ezt a néhány praktikát sikerül alkalmazni, akkor valóban békés ünnepünk lehet szeretteink körében!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.