Környezettudatos munkahely

by | szept 11, 2018 | Karriertanácsok

Mindannyian tudjuk, hogy bolygónk védelme igencsak aktuális, és közös feladatunk. Hétköznapi, és privát életünk mellett munkahelyünkön is tehetünk azért, hogy zöldebb és fenntarthatóbb legyen környezetünk. Mik azok az aprónak tűnő lépések, amiket te is megtehetsz? Cikkünkből megtudhatod.

Zöld munkahelyek

Manapság már hazánkban is egyre több olyan iroda létesül, amely kifejezett figyelmet fordít a fenntarthatóságra és az ökológiai lábnyom csökkentésére. Ez azért is fontos, mert a gazdaságban felhasznált anyag – és energiafogyasztás 40%-át az irodák fenntartása teszi ki. Szerencsére sok cég már kiemelt figyelmet fordít erre, az irodaépület tervezésétől kezdve a felhasznált anyagokon át a munkavégzés és a megfelelő munkakörnyezet kialakításáig. A minden évben megrendezésre kerülő brit Green Office Week (Zöld Iroda Hét) programsorozat például tematikus napokon keresztül mutatja be, mik azok a területek és módszerek, amivel mindenki tehet valamit a környezet védelméért. Magyarországon a Követ Egyesület foglalkozik már több mint húsz éve a vállalatok és gazdaságok környezeti és társadalmi felelősségének erősítésével, és a gyakorlati módszerek népszerűsítésével.
Egy zöld iroda kialakítása már középtávon megtérülő befektetés lehet, de amelyik vállalatnak nem áll módjában egy ilyen munkakörnyezet kialakítása, az is sokat tehet azért, hogy csökkentse a környezetre rótt terheket.

Hogyan?

Minden iroda használ nyomtatót, de érdemes átgondolni, mi az, amit feltétlenül szükséges kinyomtatni. Egyre gyakoribb az e-számla, az elektronikus ügyintézés, és megoldás lehet a korábbi dokumentumok digitalizálása is. Ha feltétlenül szükséges nyomtatni, akkor érdemes újrafelhasznált papírra, kétoldalasan, kevesebb tinta felhasználásával megtenni.
Az irodában használhatunk energiatakarékos (led) égőket, ha lehetőség van rá, akkor erős világítás helyett több napfényt. A klíma folyamatos működése sem javasolt, élettani hatásai ugyanis nem a legkedvezőbbek (télen 20°C, nyáron 24°C a javasolt hőmérséklet), ezért nyissunk inkább többször ablakot.
A mindennapokban használatos eszközök, irodaberendezések is lehetnek környezetbarátak. Ma már irodabútort is választhatunk újrafelhasznált anyagokból, vagy a környezetet nem terhelő, természetes alapanyagokból. Az írószerek egy része újratölthető formában is elérhető, az iroda tisztításához oldószermentes, vízbázisú anyagokat is lehet ugyanolyan hatékonysággal használni, mint a káros vegyszerekkel telített társaikat.
Amennyiben a cégnél van munkaruha, az is készülhet környezetbarát, vagy újrafelhasznált textilből, már hazánkban is számos ruhaipari cég rendelkezik az ehhez szükséges tanúsítványokkal.
Az irodákban rengeteg hulladék keletkezik nap közben (műanyag flakonok, elhasznált papír és szóróanyagok, az étkezések során használt csomagolóanyagok stb), ezért mindenképpen érdemes szelektíven gyűjteni ezeket. A hipermarketekben is kaphatóak kartonból összeállítható szelektív hulladékgyűjtők, melyek tökéletesen megfelelnek a célnak. Külön figyelmet érdemel a veszélyes, és elektronikai hulladék megfelelő elhelyezése is.

Mit tehetsz te?

A vállalat erre vonatkozó intézkedésein túl, személyesen te is sokat tehetsz azért, hogy egy számodra is zöldebb és élhetőbb munkakörnyezetet teremts magadnak. A környezettudatosság már a munkába járással elkezdődik, autó helyett használd a tömegközlekedési eszközöket, vagy akár a kerékpárt, rollert. Válaszd lift helyett a lépcsőt, ezzel saját kondíciódon is javíthatsz.
Tudtad, hogy a szobanövények az oxigéntermelés mellett még számos pozitív élettani hatással rendelkeznek? Tegyél néhányat az asztalodra, és még a koncentrációban is segíteni fog.
A mindennapi irodai étkezés során rengeteg – többnyire műanyag – hulladék halmozódik fel. Eldobható műanyag dobozok helyett érdemes beszerezni egy-két jó minőségű tárolódobozt, műanyag flakonok és kávéspoharak helyett mosható ivópalackot, műanyag evőeszközök helyett a fából készült változatot.
Munkád végeztével kapcsold ki a számítógéped! A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2015-ös vizsgálata szerint egy hálózatba csatlakoztatott készenléti állapotban lévő eszköznek akár 20-30 watt is lehet az teljesítményfelvétele naponta, ez a felesleges energiafelhasználás mellett éves szinten már több ezer forintos többletköltséget is jelenthet.
Ezzel a pár, egyszerűen megvalósítható ötlettel máris sokat tettél azért, hogy megóvd a környezeted, és nem utolsó sorban saját egészségedet is. A környezetünkre figyelni a munkahelyen sem ciki!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.