7+1 tipp – Hogyan ne őrülj bele a munkába?

by | jún 6, 2019 | Hírek

Nem egyszer van olyan, hogy cserben hagy a munkakedvünk. Vannak azok a napok, amikor se kedvünk, se energiánk nekilátni az aznapi teendőinknek. És amikor ez még párosul olyan feladatokkal, amiket igazán a hátunk közepére sem kívánunk, akkor lenne kedvünk kiugrani a csukott ablakon. Ilyenkor nyújthat egy kis segítséget az alábbi lista, amiben összeszedtük, hogyan tudod túlélni ezeket a napokat.

1. Készülj fel!

Készítsd elő a terepet a munkához: szellőztess ki, rakj rendet az asztalodon, készítsd elő azokat az eszközöket, amikre szükséged lesz. Sokkal motiválóbb rendezett környezetben dolgozni, mint úgy hogy semmit nem találsz, amire éppen szükséged lenne.

2. Tűzz ki kisebb célokat!

Sokkal könnyebben fogsz nekikezdeni a teendőidnek, ha nem egy nagy és komplikált feladatot látsz magad előtt, hanem több kisebbet.

3. Listázz, rendszerezz, szabj időkorlátot!

Ez igazából az előző pont megvalósítása. Azzal, hogy leírod a lépéseket, egyből jobban át is látod a folyamatot. Az egyes részfeladatoknak pedig tudsz időkorlátot szabni, amibe mindenképpen bele kell férned – ezzel megelőzheted, hogy elvessz egy-egy kisebb feladat részleteiben.

4. Figyelj a megfelelő étkezésre és a folyadékfogyasztásra!

Sablonosan hangzik, mégis nagyon fontos! Éhesen nyűgösek, hisztisek vagyunk, a folyadékhiánytól fáj a fejünk, és még az a kis maradék munkakedvünk is elhagy minket. Igyál megfelelő mennyiségű vizet (nem cukros löttyöt…), és magas energiatartalmú ételeket, nasinak pedig magas cukortartalmú gyümölcsöket. Ráadásul az ebédidő alatt lehetőségünk van megszabadulni a munkával kapcsolatos gondolatoktól is.

5. Tarts rövid szüneteket!

Óránként állj fel a gép elől, főzz magadnak egy teát, menj el egy kicsit sétálni, jógázz pár percet, vagy táncolj 5 percet a kedvenc zenédre, a lényeg, hogy néhány percre szakadj el a monitortól. Az agyadnak szüksége van arra, hogy feléledjen a vérkeringésed, és a szemednek is szüksége van pihenésre.

6. Pörgesd fel magad!

Néma csendben, vagy monoton irodai zajban dolgozni borzalmasan unalmas. Kapcsolj be magadnak valami háttérzajt, vagy hallgass olyan zenét, amitől jobban telik az idő. Ha éppen olyan munkát végzel, ami annyira monoton, hogy nem igényel komolyabb figyelmet, hallgathatsz akár hangos könyvet is.

7. Mozdulj el!

Adhat egy kis löketet, ha nem a megszokott helyen dolgozol. Ha van rá lehetőséged, fogd meg a géped, ülj ki a teraszra, vagy menj el egy kávézóba és folytasd ott a feladataidat.

+1 Kezdd el!

Mindig az első lépés a legnehezebb, ha belekezdesz, a többi már adja magát. Úgyhogy nagy levegő… és hajrá!

Ha utálod a munkád, és ezek a tippek sem segítenek…

akkor bizony nagyon rossz helyen vagy. Életünk jelentős részét munkával töltjük, ezért nagyon fontos, hogy szeressük, amit csinálunk. Hosszú távon rengeteg stresszt és végül kiégést okoz, ha nem érzed jól magad a munkahelyeden. Ha tudod, hogy a szakmádban maradnál, csak a munkahelyeddel nem vagy elégedett, az az egyszerűbb eset. Vedd rá magad, tedd meg az első lépést a változás felé: írd meg az önéletrajzod. Utána már csak be kell adnod, olyan helyekre, amik szimpatikusak, és egészen biztosan megtalálod majd azt, amelyik kimozdít az unalomból. Amikor elhatározod magad, hogy pályát módosítasz, az első lépés az, hogy megtaláld magadban, mi az, ami kielégít. Abban leszel a legproduktívabb és legsikeresebb, amit szeretsz csinálni.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.