A nap kérdése: Mit fogunk ebédelni? – 1. típus: A redszeres főző

by | júl 15, 2019 | Hírek

Munka közben fontos kérdés, hogy mit eszünk. Persze az is, hogy mikor, hiszen sokszor nincs rá túl sok idő. Előbb-utóbb az ember azonban eljut odáig, hogy ráébred, tíz percen még sosem múlt semmi. Pedig köztudott tény, hogy tíz perc alatt meg lehet reggelizni vagy akár ebédelni is.

A munkahelyemen az egyik legfontosabb napi kérdés minden reggel felmerül. Mit fogunk ebédelni? A munkaügyi kérdések mellett leginkább ez foglalkoztatja napközben az embert. Ahogy észrevettem, több típus megfigyelhető, melyekről a korábbi cikkemben már írtam. Az első a rendszeresen főző, a második a főzni nem tudó, harmadik az előre egy hétre rendelő, a negyedik a rendszeresen a munkahelyen kívül ebédelő, az utolsó pedig a nem ebédelő típus. Úgy gondoltam szívesen vennétek, ha részletesen be is mutatnám őket.

1. típus: A rendszeresen főző

Van, akinek a családja, barátnője, férje, felesége, barátja főz rendszeresen. Én csak dobozos embereknek hívom őket. Minden reggel megjelenik a konyhában és az ebédjét különféle dobozokban a hűtőbe teszi. Ők a magabiztosak. És remek dobozaik vannak.

Észrevételeim alapján rendszerint a hagyományos konyha tisztelői, általában készételekkel érkeznek. Jellemzően férfiak és alap, hogy egy héten egyszer pörköltet, spagettit esznek, illetve rántott hús is sűrűn előfordul náluk, természetesen hasábburgonyával, csak semmi rizs. Sokszor hét elején a hétvégéről megmaradt ételeket eszik (előre főznek akár nagyobb adagokat több napra) vagy épp azt, amit a hétvégén a családtól kaptak (anyu, apa, mama).

Persze található a nők körében is rendszeresen főző, ám ők inkább a reform konyha kedvelői. Általában húst esznek valamilyen alacsony szénhidrát tartalmú körettel vagy különféle salátákat. Legtöbbször valamilyen diétát követnek, vagy számos ételallergiával rendelkeznek, emiatt főznek szinte minden nap.  Rájuk nagyon jellemző, hogy lehetőleg rövid idő alatt készüljenek el az ételek, és sokat ne kelljen velük pepecselni.

Néhány ötlet, ha könnyű és gyors ételeket akartok főzni magatoknak, melyek könnyen variálhatóak akár több napra is:

  • salátakeverék tonhallal vagy különböző grill húsokkal, akár grill sajttal (a legkényelmesebbek a munkahelyen is össze tudják keverni a hozzávalókat, így igazából csak vásárolni kell hozzá)
  • grill csirkemell, csirkecombfilé rizzsel vagy salátakeverékkel, főtt tojással (előre otthon fagyasztva szeletenként és bepácolva pár pillanat alatt elkészíthető)
  • gyros tortillával és salátával
  • egyszerű és gyors főzelékek húsokkal vagy vega fasírtokkal
  • könnyed zöldséglevesek
  • tészta szószókkal, pl. pestoval vagy tejszínnel és hallal és sajttal

Bevallom nektek, hogy én igazából ritka példány vagyok, mind az öt típus keverékének mondanám magam, így mindig érdeklődő figyelemmel tekintek a különböző kaliberű étkezőkre.

Ti melyik típusba tartoztok?

 

 

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.