GDPR: Tilos lesz a privát netezés a céges gépen

by | febr 20, 2019 | Hírek

Az uniós adatvédelmi szabályozás, azaz a GDPR rendelkezései miatt változik a munkahelyi számítógépek használatának szabályozása. A friss törvényjavaslat szerint a jövőben tilos lesz a munkavégzés céljából a munkavállalónak kiadott számítástechnikai eszközök magáncélú használata.

Az Országgyűléshez benyújtott törvénymódosítás – mely kiegészítené a Munka Törvénykönyvének a munkaviszony keretein belüli személyiségi jogok védelmének szabályozását – úgy fogalmaz, hogy
“a magánélet ellenőrzésének kizárása helyett a hangsúly arra kerül, hogy a munkavállaló a rendelkezésére bocsátott számítástechnikai eszközt kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja, mivel az Alaptörvényből és a polgári törvénykönyvről szóló törvényből is levezethető a munkáltató azon kötelezettsége, hogy a magánélet nem ellenőrizhető. Tehát a munkáltató az átadott számítástechnikai eszközön tárolt adatba az ellenőrzés során addig tekinthet be, ameddig el nem tudja dönteni, hogy az adat magáncélú adat-e”.

Távmunka esetében eddig is élt ez a korlátozás, de a jövőben ezt minden esetben bevezetnék. Mivel a munkáltató a munkatevékenységgel kapcsolatos adatokba eddig is betekinthetett, így nehéz elkerülni, hogy a privát adatok biztonsága ne sérüljön, ezért a legkézenfekvőbb, ha alapvetően megtiltják ezeknek a személyes adatoknak a munkaeszközökön történő tárolását.

Kérdéses, hogy ennek a megvalósítása mennyire életszerű, illetve hogy a mobiltelefonok esetében ezt hogyan tudják majd korlátozni. „Előfordulhat, hogy egy munkáltató meghatározott feltételekkel engedi majd a magáncélú számítógép használatot, akár munkaidőben is, erre a törvényjavaslat előreláthatóan adhat is majd lehetőséget” – írja a blokkk.com.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.