Ezzel vigasztalta magát az üzleti szféra 2008-ban, a nagy pénzügyi válság idején. Ez a (v)álságos gondolat viszont azóta is bosszant engem, leginkább azért, mert igaznak látszik. Ez még önmagában nem is lenne baj, de vannak, akiknek egyetlen esélyük a fejlődésre, hogy válságba kerülnek – végre. Paradox helyzetnek tűnik, de valósnak is.
Látok olyan álláskeresőket, akik csakis anyagi válságban, krízisben, a szakmai és anyagi ellehetetlenüléstől való valós félelmükben tudják kihozni magukból a maximumot, és sokáig nem értettem, miért van ez. Amikor munkájuk van, semmilyen tudatosságot nem mutatnak a szakmai előmenetelükben, semmilyen célorientált lépéseket nem tesznek, sodródnak. Aztán elveszítik a munkájukat, és rájönnek, hogy angolul kellene tanulni, gyorsan indítani kellene egy kis egyéni tevékenységet, amivel pénzt lehet keresni (az adószámos magánszemélyi konstrukciót mindenkinek ajánlott átnézni, mert szinte bárki tud valamilyen módon így legális többletjövedelemre szert tenni!)
A sodródás káros hatásai között szerepel, hogy az illető mindig úgy érzi, valahogy majd megoldódik a problémája, de emellett mégis tele van szorongással. De azt akár évekkel később realizálja, hogy ahogy megoldódott, az nem hozta el a rendezett, nyugodt életet számára. Azaz a tudatosság irányába ezzel sem tett lépést. A másik káros hatás, hogy a szakmai fejlődését nem tudja úgy megtervezni, ha még legalább egy-két, max. 3 szakmai irányba nem köteleződik el. A harmadik negatív hatás, hogy ezek a lépések, ha gyorsan és erőteljesen kell megtenni, sokkal hamarabb kifárasztják lelkileg is, fizikailag is az álláskeresőt, mintha egy folyamatos terv mentén haladna. Ezért áll meg „pihenni”, mikor végre álláshoz jut.
Előtte, a válságot realizálva rögtön kétségbeesett, tudatosnak látszó lépéseket tesz, pl. elkezd nyelvet tanulni, mert azt olvasta, az fontos. Valóban, hibát biztos nem követ el a nyelvtanulással, de érdemes ilyenkor megkérdeznie magát: rendben, tudni fog angolul fél éven belül. És utána? Mihez kezd a tudással? Hol fogja alkalmazni, hogy fogja megtalálni azt a munkahelyet, ahol ezt használni tudja, ahol értékelik, kifizetik. Ilyenkor mégiscsak neki kell állni karriert tervezni. Akár 40 éves kor felett is, mert sokaknál kb. ekkorra realizálódik, hogy nem jól vezették eddig szakmai életvitelüket. Rossz esetben a felismerés hiábavaló, mert úgy érzik, ezt már késő kijavítani, és sodródnak tovább. Ilyenkor jön jól a mondás: a válságban pedig esély van.
Mégis érdemes a tudatosságot folyamatosan fenntartani, mert akkor a válság is kisebb eséllyel érkezhet meg. A válság egyik jellemzője, hogy gyors akciókat kíván, ami nem barátja a tervezésnek. Érdemes ilyenkor felkészülni, mielőtt megtesszük az első lépéseket. Ilyenkor kell egy segítő, aki gyorsan-frissen, akár néhány óra alatt szó szerint kérdésekkel kiszedi álláskeresőnkből, merre is lenne jó neki indulni.
A kérdések egyszerűnek tűnnek, pl. azt szoktuk ilyenkor körbejárni, hogy mit is szeretne a szakmájában? Abban milyen feladatokat tud, ért, mi az, amiért most fizetnének munkáltatók? De a válasz sokszor csak hallgatás. Akkor nekiállunk, beszéltetjük arról, milyen feladatai voltak eddig, hogyan használta a készségeit? Ezzel olyan felismerésekre jut, ami rávilágít az értékeire, amiket később már az állásinterjún jó tulajdonságként, az önéletrajzban készségként szerepeltethetünk. Ez segíthet abban, hogy még ha válságot megoldó lépéseket kell tennie, legalább már a tudatos építkezést elkezdje. A következő kihívás az lesz, hogy a válság elhárításával (új állás találása után) is fenntartsa a következetes, tervezett építkezést. Ez sok esetben csak támogatással, önmaguk erőteljes menedzselésével fog menni. Vagy egy újabb válság indít egy újabb lendületet, és kezdődik minden elölről.
JobAngel
JobAngel cikkei minden olyan kérdésre választ adnak, amely az álláskereséshez kapcsolódik. Nézz szét közöttük, tudd meg mi a fontos egy állásinterjún, mit kell tudni a próbaidőről, vagy, ha nem kaptál meg egy állást, hogyan tudsz talpra állni és újult erővel belevetni magad a munkakeresésbe.