Belső karrierépítés

by | dec 5, 2019 | Karriertanácsok

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a Cvonline.hu blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak – legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Először is szeretném tisztázni, hogy a karrierépítés nem azt jelenti, hogy a pályafutása csúcsán mindenkinek vezérigazgatónak kell lennie, hanem azt, hogy ki mit szeretne elérni a szakmájában, hivatásában, miben szeretne fejlődni.

Ha ezzel tisztában vagy, és az igényeidet is sikerült megfogalmaznod, akkor már az interjún érdemes megkérdezni a HR-est, vagy a vezetőt, hogy a vállalatukon belül milyen fejlődési, továbblépési lehetőségek vannak.

Ez alatt első körben a szakmai fejlődési lehetőséget értem, hogy valamilyen területen seniorrá, vagy szakértővé válj. Ebben az esetben ajánlom, hogy egyeztessetek arról, hogy milyen belső és külső tréningekből, továbbképzésekből vagy akár konferenciákból tudod megszerezni azt a tudást, ami téged hosszú távon motivál, és nem mellesleg a cégnek sem rossz, ha képzett az ott dolgozó munkaerő.

Egy másik lehetőség, ha horizontálisan lehet váltani, ami például bankok esetében azt jelenti, hogy valaki a lakosságiról átmegy a kis- és középvállalati szegmensre, vagy a hitelezés után a befektetésekkel kezd el foglakozni, stb.. Így teljesebb képet kaphat a különböző területek működésével kapcsolatban, és ezt követően már könnyebben tud dönteni arról, hogy hol tudná folytatni pályafutását, melyik az a részleg, ahol szakértő vagy akár vezető lenne.

És igen, a vertikális előrelépés a vezetővé válás. Nagyobb szervezeteknél lehetsz csoportvezető, menedzser, igazgató, ami természetesen más-más felelősségi és feladatkörökkel, illetve operatív feladatok ellátásával jár. Ehhez a szakmai képzések mellett jól jöhet egy vezetőképző, esetleg egy executive coach, aki a vezetővé válásban segíthet a frissen kinevezett kollégának.

Ezt viszont jó megtervezni. Hasznos, ha egy cégnél vannak KPI-ok (Key Performace Indicator – fő teljesítménymutató), amik alapján időszakonként, negyed- vagy félévente a vezető leül a kollégával, és átbeszélik, hogy sikerült a teljesítménye a tervekhez képest, milyen pontokon vannak pozitív, esetleg negatív eltérések, illetve visszajelez neki, hogy is tudna fejlődni a következő időszakban. Ehhez aztán újabb terv készül, beleértve az előrelépéséhez szükséges támogatások egyeztetését.

Ezek a támogatások lehetnek tréningekon the job, ha az munkahelyen belül, akár feladat közben történik, illetve off the job, amikor pedig a cégen kívül. Utóbbi képzések lehetnek néhány naposak, vagy tarthatnak egy hosszabb időszakon keresztül, amikor is meghatározott alkalommal adják át a tudást. Illetve szóba jöhet hosszabb távon főiskola, egyetem, vagy akár egy MBA képzés is – természetesen a tervezett pozícióhoz kapcsolódó szakon és szinten.

Mind a coaching ügyfeleimnél, mind pedig az interjú alanyaimnál mindig a top 3 motivációs tényezők között szerepel a szakmai fejlődési lehetőség, ami a fent említett példákból lehet más és más. Ki vezető szeretne lenni, míg más a szakterületén akar még több tudást szerezni. Ezért fontos, hogy olyan céget keress a következő munkáltatódként, ahol értékként tekintenek és befektetnek a munkatársakba, és megadják a céljaid eléréséhez szükséges támogatást.

A kiválasztási folyamat elején említettem, hogy szakértőket fogok megkérni, írjanak nektek arról, mi is lenne megfelelő megjelenés az interjún. A jövő héten Szemán-Fülöp Edina női stílus és színtanácsadó ír erről a nőknek, míg a következő héten Kun Gergely a Loft outlet tulajdonosa a férfiaknak ad javaslatokat a témában.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget? A Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat, vagy készítsd el Gyors Profilod, mellyel akár 3 perc alatt is elkészülhetsz (tényleg így van, teszteltük is)!

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a CV Online blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak - legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.