Legalább az önéletrajzoddal ne támogasd a diszkriminációt!

„Úgyis kiszórnak majd emiatt, inkább beírom előre!” „Nem illik titkolózni” – és más hasonló, téves gondolatok, feltételezések miatt gyakorlatilag maguk az álláskeresők adnak lehetőséget a diszkriminációra, ami miatt majd nem kapnak állást.

Sőt, a diszkrimináló álláshirdetőket is így védik: „úgyis kiszórja az 50 éves férfit, ha 20 éves nőt keres, akkor már írja be inkább” — nem, akinek ilyen igényei vannak, az inkább ne kapjon egyetlen jelentkezést sem, senki ne akarjon nála dolgozni, ne fejlődjön sehová a vállalkozása, és maga intézze a cég összes ügyét, napi 24 órában, nyugdíjas koráig. „Egy csomó időt megspórolhat az álláskereső így” – jön a következő érv, de bizony az álláskeresés célja az állás megtalálása, nem az időspórolás. Egy munkanélküli napi 8 órás munkája az álláskeresés.

A diszkriminációt semmilyen módon nem támogathatjuk, főleg nem a saját magunk által hozott áldozatunk árán…

Az álláskeresés egy eladási munka, eladni pedig azt kell egy állásra, amit tanultál, tapasztaltál, ami fontos az adott feladat elvégzéséhez. A lakcímed, az életkorod, a nemed, vallásod és más diszkriminációs tényező a legritkább esetben fontos szakmai jellemző. Ezeket tehát nem kell megadni egy önéletrajzban.

Az önéletrajz egyetlen feladata, hogy eljuttasson állásinterjúra. Ezért úgy kell megírni, hogy ez megtörténjen. Szakmai érvekkel. Nem szabad valótlan dolgokat állítani, de csakis a lényeges dolgokat írjuk le magunkról (már a legkorábbi munkahelyeket sem kell feltétlenül beírni!) Ha az önéletrajzot „emberibbé” akarjuk tenni, akkor fényképpel, hobbikkal, érdeklődési körrel ezt megtehetjük.

Ha ott vagy állásinterjún, onnantól az a feladatod, hogy úgy tárgyalj, úgy mutasd be magad, hogy veled akarjon dolgozni – még akkor is, ha pl. a munkábajárási költségeidet fizetni kell (kell, ez a törvény), mert így is te vagy a legmegfelelőbb választás szakmai szempontok alapján. Ez mind nem történik meg, ha már az önéletrajzzal elég információt adsz arra, hogy miért is ne válasszanak. Tény, hogy időt spórolnál ezzel, de nem az időspórolásból lesz állásod.

Tanulságos sokszor, hogy aki arra panaszkodik, hogy válaszra sem méltatják a jelentkezéseit, annak az életkor és a lakóhely törlésével az állásinterjúra behívási aránya megugrik, kb. 40%-ra… Ha még átírjuk a szakmai leírásait is, akkor jön a 80%.

Az állásokról tárgyalni kell, azt meg csak úgy lehet, ha már ott vagyunk az állásinterjún. Így pl. el lehet érni azt, hogy 100% home officeban dolgozzon valaki Szegedről Budapestre… Évente 3x látják a munkahelyén. De amíg beírta az önéletrajzába, hogy Szeged, addig választ sem kapott. Amikor a budapesti állásinterjún pontosan megjelent, és közölte, hogy Szegedről érkezett, már senki nem kételkedett abban, hogy ezt lehet. Hiszen láthatólag lehetett.

A diszkrimináció másik támogatási módja – amit szintén kerülni kell – amikor jóindulatúan megosztjuk ismerősünk alkalmazottat kereső hirdetését, benne egy-két furcsa kitétellel. Pl. „Fiatal, dolgos lányt keresünk cukrászdába eladónak” – a cukrászda tulajdonosa kedves, jó ismerős, nincs benne semmi rossz szándék, dehogyis diszkriminálna ő. Törvény szerint ez bizony diszkrimináció, és mivel kizárt több korosztályt, és a férfiakat, ezért gyakorlatilag is az. Feltételezhetjük, hogy nem rossz szándék vezette, neki ez volt az elképzelése, nem gondolt rá, hogy lehetne középkorú, nyugdíj előtt álló, vagy akár férfi is. Így valóban csak fiatal lányok fognak jelentkezni így – vagy, mai munkaerőhiányban senki . Tényleg nem a rossz szándék vezette, amikor így fogalmazott, de egy régi szokás szerint, az alkalmazott „kisebb”: fiatalabb, tapasztalatlanabb, gyengébb, törékenyebb lehet csak, mint a „főnök”. De ez a szokás régi, és tekintettel arra, hogy arányaiban egyre kevesebb a fiatal munkavállaló, ilyen kitételeket tenni a vállalkozás számára sem hatékony: ha nem lesz alkalmazottja, akkor nem tud fejlődni, megreked. A sok kisméretben rekedt vállalkozás pedig nem járul hozzá egy fejlődő gazdasághoz.