Tényleg utánamnéznek a Facebookon a munkáltatók?

Szinte külön szakirodalom létezik már arra, mit szabad és mit nem egy álláskeresőnek a Facebookon. Emellett persze vannak olyan álláskeresők, akik úgy gondolják, ők egyáltalán nem szeretnének jelen lenni ezek a közösségi oldalon, és attól tartanak – mert keringenek ilyen rémhírek – hogy ha nem találják meg őt ott, nem tudják „leinformálni” akkor nem is választják ki, nem is hívják állásinterjúra. Természetesen az ilyen jellegű információszerzés szakmailag is, tartalmilag is kétes értékű, de mint mindenre, erre is fel lehet készülni egy álláskeresőnek.

A Facebookot azért nézik, hogy kicsit megismerjék a magánembert, ami egy jó hozzáállás téves módszere. De ha információt szeretne a toborzó, kiválasztó, akkor adjuk meg neki az álláspályázati anyagban – így aki nem akar jelen lenni a közösségi oldalon, az is meg tudja mutatni, amit a Facebookról szeretnének megtudni róla. Egyre professzionálisabb önéletrajzok készülnek, a szakmai tartalmat a többség már le tudja írni, de az ember, a magánember bemutatása még gyerekcipőben jár.

Az, hogy készségeket, célokat írunk, már kezd kialakulni, de magukat, mint magánembert viszont még félnek bemutatni az álláskeresők. Pedig később pont ez lesz az, ami miatt illeszkedik a csapatba, szeretni fogják a kollégák, tehát érdemes bemutatkozni ezen a módon is.

Amikor egy szépen megírt szakmai anyagot látok, alapvetően 2-3 „emberi” jellemző szokott belőle hiányozni, amit az álláskeresők néha még szemtől-szemben sem mernek megfogalmazni, közösen kell kitalálnunk. Foglalkozásaim egyik fontos pontja szokott ez lenni. Mert ha kockázatok nélkül sem meri ezek elmondani, állásinterjún sem fogja – pláne a CV-be nem írja bele. Én nem kiválasztóként, hanem az ő tanácsadójaként kérdezem, akárhogyan is válaszol, azzal nem kockáztat semmit – és mégsem meri. Mert nem tudja, hogyan kell, tehát alább némi segítség ehhez.

Vezető? Specialista? Generalista?

Marketingesen énmárkának hívják ezt, én szakmai identitásnak. Ezek a „besorolások” utalnak ambíciókra, személyiségre, arra, hogy mivel lehet motiválni az illetőt, milyen feladatokat szeret, miben érzi jól magát. Ezt tehát érdemes kifejteni az önéletrajzban. Te és a szakmád kapcsolata. Miért ebben a szakmában vagy? Miért ezt az iparágat választottad? Miért fontos neked ez, és pont ez? És bizony, a Facebookon is lehet ilyen jellegű posztokat megjelentetni, ami akár nyilvános is lehet… Pl. egy szakmai kérdés, ami felmerült a sajtóban, és kifejted róla a – szakmai – véleményed. Egy beszámoló egy konferenciáról, ahol jártál stb.

Milyen ember vagy? Milyen veled dolgozni?

A fenti 3 besorolásból az egyik biztosan rád illik, de csak találgatni lehet belőle. A CV-k alapján viszont már sokszor látszik, hogy egy „jófej” társasági emberről van-e szó, viszont a rendkívül hivatalos, távolságtartó, igazolványképes önéletrajzokat beküldőket mégis inkább a Facebookon próbálják „megismerni”. Azaz, „lazulj bele!” A fotó legyen minőségi, önéletrajzra illő, de mosolyoghatsz rajta, ha egyébként az illik hozzád. Lehet színes, lehetsz színesen felöltözve rajta (többnyire portrét rakunk önéletrajzba, de egy színes blúz/ing, akkor is sokat számít).

Mi a hobbid?

A „magánemberség” egyik legjobb bemutatása, ha azt mutatod be, amit szeretsz a szabadidődben csinálni. Akár honlapod linkjét is ráteheted, ha pl. a művészi alkotásaidat akarod láttatni, de a sport, egyéb tevékenység is érdekes. És nem elég egy-egy szóban, itt is leírhatod, miért is szereted csinálni. Mert kikapcsol, mert szeretsz létrehozni dolgokat, mert a sportban megtalálod, azt, hogy…

Ezektől lesz egy álláspályázati anyag úgy emberi, hogy már a Facebook sem kell a megismerésedhez – emellett persze érdekes a Facebookos tevékenységed nyilvánosságát úgy megválasztani, hogy idegenek ne lássanak többet, mint amennyit valóban szeretnél mutatni magadról számukra.