Kor(talanság) kérdése a munkaerőpiacon

by | jan 23, 2020 | Karriertanácsok

40 éves lettél te,
Munkahelyen kellesz-e?

Na, e miatt a (kín)rím miatt a magyar tanár végzettségű, kommunikációs ügynökségnél dolgozó volt gimnáziumi osztálytársnőm a fejemet venné.  Igaz, a felvetéssel viszont egyetértene, annak ellenére, hogy ő dolgozik – mint megannyi hasonló korú (a cikk írója 43 éves) barátom, ismerősöm, volt kollégám és ügyfelem. De miért értene egyet?

Mert hallja a hírekben, miszerint a negyven éven felüliek egy része azt gondolja, hogy életkora miatt nem veszik fel olyan munkahelyre, ahová végzettsége és szakmai tapasztalata alapján alkalmas lenne. Karrier coachként e korosztály hozzám forduló tagjainak egy része beszámolt ezzel kapcsolatos félelmeiről, mely egyeseknél a híreknek, másoknál az eddigi álláskeresésük sikertelenségének köszönhető, ezért összeszedtem mindazt, ami segíthet neked ezt kiküszöbölni.

Elsőként az önismeret hiányát tapasztaltam, illetve a kevés munkaerőpiaccal kapcsolatos információt, melynek eredményeként rosszul pozícionálod magad, és így elmarad a pozitív visszajelzés. Azaz hiába pályázol, nem hívnak be interjúra. Ebben az esetben az önéletrajzoddal is probléma lehet, mért nem elég egy dizájnos CV sablont letölteni, és beleírni az eddigi szakmai tapasztalatot néhány sorban. Érdemes – két oldal terjedelemig – részletezni benne a feladatidat, illetve a hozzájuk kapcsolódó eredményeket, melyeket elértél.

De hiába van tökéletes önéletrajzod, ha csak a megszokott, hagyományos módon keresed az új pozíciód, azaz megnézed a főbb állásportálokat, és a jelentkezés gombra kattintva pályázol – a legtöbbször visszajelzés nélkül. Érdemes másként is állást keresni, hiszen álláshirdetések útján a munkáltatók csak a nyitott pozíciók 20%-át töltik be, nem beszélve arról, hogy ezen lehetőségek nagy százalékánál  10 évnél kevesebb tapasztalatot várnak el a hirdetők. Tehát ezek nagyrészt fiatalabb, kevésbé tapasztalt szakembereknek szólnak.

Használd ki a munkaerő-közvetítő cégek által nyújtott lehetőségeket is, illetve a számodra ideális munkáltatók karrier oldalán szintén találhatsz nyitott pozíciókat, azaz közvetlenül is pályázhatsz cégekhez. Emellett érdemes használni a közösségi oldalakat egyaránt, mint például a Linkedin, ahol nem csak hirdetések között tudsz válogatni, hanem ismerőseiden keresztül juthatsz el olyan pozíciókhoz, melyre első körben csak belső ajánlással keresnek jelöltet.

Ha ezt követően a sikeres pályázatoddal bekerülsz a kiválasztási folyamat első körébe, de a további interjúkra már nem, akkor minden bizonnyal az interjú-technikán lehetne javítani, ami leginkább készség kérdése, ez pedig gyakorlással, és építő jellegű visszajelzéssel fejleszthető.

Természetesen az sem mindegy, hogyan jelensz meg az interjún, hiszen mind a nők, mind pedig a férfiak felé vannak elvárások, és mert így tudsz a legjobb benyomást tenni a hallgatóságodra.

Ha már hosszabb ideje nem találsz állást, érdemes felkeresni egy karrier tanácsadót, és feltárni a sikertelenség okait. Hónapokkal lerövidíthető az álláskeresésed ideje azzal, ha segítséget nyújt számodra a szakmai- és önismereted mélyítésében, információval lát el az álláspiaccal, és azon belül is a te helyeddel kapcsolatban, támogat az önéletrajzod megírásában és felkészít az interjúkra.

Mindezen túl érdemes közösségi programban is gondolkodnod, mint például a Re-startup projektben, ami számos olyan ingyenes lehetőséget kínál számodra, mint például személyiségfejlesztő tréning, szimulációs interjú nap illetve személyes konzultációs időpontok, melyek növelhetik az értéked és magabiztosságod az álláspiacon.

Nem érdemes általánosításokba bocsátkozni, hogy 40 felett már nem lehet elhelyezkedni! Az nem segít! Nézd meg inkább, hogy te mit tudsz tenni annak érdekben, hogy állást találj! Nálad mi hiányzik hozzá? Önismeret és önbizalom? Egy attraktív és informatív önéletrajz? Naprakész álláspiaci információk? Esetleg visszajelzés az interjúról? Gondold át!


Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget? A Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat, vagy készítsd el Gyors Profilod, mellyel akár 3 perc alatt is elkészülhetsz (tényleg így van, teszteltük is)!

Ha szeretnéd időnként emailben megkapni az aktuális cikkeinket, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév:
Keresztnév:
E-mail:
Igen, szeretnék feliratkozni a Cvonline.hu hírlevelére.

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a CV Online blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak - legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.