Tanulságok és célok

by | máj 15, 2020 | Karriertanácsok

Miután elolvastál minden cikket a Home Office-ról, és túl vagy a „Hogyan vészeljük át a vírusos időszakot?” című fél-pszichológiai javaslatokon, azt gondolom, két kérdést mindenképpen érdemes feltenned. Az egyik, hogy mit tanulhatsz ebből a helyzetből, a másik pedig, hogy életed melyik területén tudsz egy újabb célt kitűzni?

Sok ügyfelemmel, megbízómmal, és különféle beosztásban dolgozó ismerősömmel beszélgettem az utóbbi időben, akiknek nagy része foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, mert fontosnak tartja, hogy valami pozitív hozadéka is legyen a karantén időszaknak. Nem beszélve arról, hogy a vírus utáni világ várhatóan nem lesz ugyanaz, mint előtte volt. A legtöbben a digitalizációt említették, azaz az online felé fordulnak, keresik a lehetőséget, hogy is tudják beilleszteni a napi munkamenetbe az otthoni munkavégzést, a Zoomon, Skype-on, vagy egyéb platformon tartott meetingeket, és mindeközben tartani a csapategységet.

Persze erről nem a parkettás barátom nyilatkozott így, hiszen ő még nem tud távolból sem csiszolni, sem lakkozni, de van például olyan vállalati oldalon dolgozó marketinges, akinek a jövőben várhatóan nem kell minden nap bemennie az irodába. Abba az irodába, ami a jövőben lehet kisebb, vagy akár nagyobb is, alkalmazkodva az új viszonyokhoz. Kisebb, ha a munkatársak rotációban dolgoznak otthonról és az irodából, vagy nagyobb, ha a várhatóan bevezetendő új távolságtartási előírásoknak meg kell majd felelni.

Ami engem illet, én is felveszem a lehetőségek közé, hogy a coaching alkalmakat lehet telefonon, vagy az említett online fórumok bármelyikén igénybe venni, így lehetőséget adva vidéki leendő ügyfelek számára is.

Célok tekintetében azt hiszem már szélesebb a skála, hiszen ott a szakmai mellett az az élet bármely más területén is tervezhetünk fejlődést vagy fejlesztést, mint például én, hogy elvégeztem egy Thomas DISC teszt képzést, amivel igyekeztem magasabb szintre emelni szolgáltatásomat. Ennek segítségével nem csak szakmailag, hanem kompetencia alapon is rá tudunk majd nézni az erre nyitott ügyfelemmel, hogy mi is lenne számára megfelelő következő lépés szakmai karrierjében.

Hogyan is érdemes jó célt kitűzni bármilyen területről is legyen szó? Ennek megfogalmazásában segít a SMART rendszert, mely szerint, egy cél jó, ha

  • Specific (konkrét) – érdemes a lehető legkonkrétabban megfogalmazni, mit is szeretnél elérni.
  • Measurable (mérhető) – pontosan kell látnod, hogy mi az a pont, amikor elérted a tervezett pozíciót, szakmai eredményt, megszerezted a végzettséget.
  • Attractive (vonzó) – legyen eléggé vonzó ahhoz, hogy a hozzá vezető akció terv lépésein végig menj.
  • Reachable (elérhető) – maradj a valóság talaján! Olyan célt tűzz ki magad elé, amelyik, ha nem is könnyen, de megvalósítható.
  • Time-boxed (Időben meghatározott) – végül, de nem utolsó sorban legyen pontos időpont, amíg eléred a célod.

Ha mindennek megfelelően sikerült a megfogalmazás, akkor jöhet az akció terv, hogy hónapról hónapra, hétről hétre milyen lépéseket is kell megtenni annak érdekében, hogy sikerrel járj. Ezzel kapcsolatban sok hasznos információ érthető el az Interneten, főleg most, viszont mindenképpen érdemes utána nézni, hogy mennyire kompetens a talált forrás és az ott olvasható tartalom.

Remélem, sikerült a jelen helyzetből pozitívan kitekinteni, és megmutatni a fejlődési lehetőségeket, hogy aztán könnyebben tudj alkalmazkodni ahhoz a világhoz, ami várhatóan fogad majd a vírus után.

 

Új lehetőségeket keresek

 

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget? A Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat, vagy készítsd el Gyors Profilod, mellyel akár 3 perc alatt is elkészülhetsz (tényleg így van, teszteltük is)!

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a CV Online blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak - legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.