Amikor kevés a 24 óra

by | szept 12, 2023 | Karriertanácsok, kiemelt, Munkaadók - HR Blog

„Napjainkban módfelett divatos dolog az időhiányra panaszkodni. Többnyire azonban ez csak kifogás, nehogy saját kezünkbe kelljen vennünk az életünket” – Csíkszentmihályi Mihály. Már a XX. században is megjelent az időhiány és az időzavar jelensége. Sokan érzik úgy, hogy a kevés a 24 óra arra, hogy minden feladatukat elvégezzék, de ha egy nap 36 órából állna, az sem lenne elég. Hogyan tudunk hatékony időgazdálkodást kialakítani? Néhány tipp szigorúan 24 órás napirendre.

kevés a 24 óra
A jól működő időgazdálkodás egyik legnagyobb ellensége a halogatás. Inkább később, majd holnap, hétvégén több időm lesz, na majd inkább hétfőn. Ismerős? A halogatók rendszeresen tolják ki egy-egy feladat elvégzését, mely után bűntudatot is éreznek. Igazából a döntés hiányáról beszélhetünk.

Mit lehet tenni, ha úgy érezzük, kevés a 24 óra?

A halogatásnak számos oka lehet pl. bizonytalanság, kudarctól való félelem, akár lelki kimerültség és egészséggel összefüggő problémák. Az extrém halogatók képesek valamilyen betegség tüneteit produkálni, csak azért, hogy egy újabb jó indokkal álljanak elő, miért nem végezték el az adott feladatot. Első és legfontosabb lépés mindig a felismerés, hogy valóban halogatunk. Amennyiben az okoknak is tudatában vagyunk, a következő lépés a stratégia megalkotása.

Mi a cél? Milyen lépésekből áll a célhoz vezető út? Milyen részekre lehet bontani az előttünk álló, elsőre nehéznek és akár kellemetlennek tűnő feladatot? A felosztás segít abban, hogy a nagy falat kisebb legyen.

Amikor tényleg kevés a 24 óra

Ez így mind szép és jó, de mi történik, ha az elvégzendő feladatmennyiség túl megy a 24 órás időkereten? Elcsépeltnek hangzik, de a kulcsszó a priorizálás. Ennek kapcsán Eisenhowert hívhatjuk segítségül, aki rávilágított arra, hogy egy kétdimenziós – sürgősség és fontosság – mátrixon keresztül feloszthatóak a feladataink. Nézzük meg, hogy a „To do list” egyes elemei milyen kategóriákba sorolhatóak az Eisenhower-mátrix szerint.

 

  1. Sürgős és fontos; a szükségesség ablaka: krízishelyzetek, „égető” problémák, szoros határidővel rendelkező projektek. – Azonnal cselekedj!
  2. Sürgős, de nem fontos; a másoknak fontos ablaka: emailek, riportok, meetingek, sürgető ügyek. – Delegáld másnak!
  3. Fontos, de nem sürgős; a hatékonyság ablaka: tervezés, kapcsolatépítés, megelőzés, új lehetőségek felismerése. – Tervezd be!
  4. Nem fontos, nem sürgős; az időrablók ablaka: látszattevékenységek, pótcselekvések, felesleges időtöltések pl. túl sok telefonpörgetés. – Töröld/Halaszd későbbre!

Ez is meg van, most jobb lesz? Igen!

Természetesen számos más lehetőség és technika szolgál arra, hogy kialakíts egy hatékony időgazdálkodást a munkád során, de az biztos, hogy miután kialakítottad a számodra megfelelő stratégia és módszer, pozitív irányba mozdul el a teljesítmény. Nő a hatékonyság, jobb eredmények születhetnek, hiszen az energiáid nem arra fókuszálnak, hogy mennyi mindent nem végeztél el és mindjárt vége a 24. órának is, hanem magára az elvégzendő feladatra. Kiegyensúlyozottabbá válnak a mindennapok, csökken a stressz mértéke és marad időd néha magadra is.

Amikor kevés a 24 óra: Vedd kézbe az irányítást!

Elsőre nehéznek tűnhet a káoszból rendszert alkotni, de a megfelelő célokkal, módszerekkel és fegyelemmel kialakíthatod magadnak azt a kiegyensúlyozott és boldog életet, amihez 24 óra bőven elég lesz.

„Mindenkinek lehetősége van arra, hogy befolyást gyakoroljon a saját valóságára” – Csíkszentmihályi Mihály

Szakterületem az egészségmegőrzés, és -helyreállítás egyéni, csoportos és vállalati szinten egyaránt. Eredményeim objektív élettani mutatók változásában - például: vérkép, vérnyomás, testösszetétel - mérhetőek, melyhez megvalósuló egészségcélok társulnak. Rendszeresen adok elő konferenciákon, rendezvényeken, ahol az egészség edukáció mellett, friss adatokkal alátámasztott sikertörténeteket ismerhet meg a hallgatóság, valamint kollégámmal együtt kétszeres Best Poster Award (SELYE START 2022, SELYE SYMPOSIUM 2023) győztesek vagyunk. - Pszichológus, tanácsadó, MINDiet

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.