Toborzási és interjúztatási trendek 2024-ben

by | jún 19, 2024 | kiemelt, Munkaadók - HR Blog, Szponzorált cikk

A technológiai és egyéb változások feladták a leckét 2024-re a HR-es szakembereknek. Mind toborzási, mind interjúztatási téren ki kell tapasztalniuk, hogy mely területek alakulnak át, melyek maradnak teljesen “emberi kézben”, ha pedig is-is, akkor egyes területek mely részét lehet rábízni a technológiára?

toborzási trendek

Technológiai változások

Rohamosan fejlődik a technológia, de ez nem feltétlenül jelent rosszat.
A toborzás területén például azokat a feladatokat, amikhez nem szükséges emberi megérzés, rá lehet bízni a mesterséges intelligenciára. Tökéletes példa erre az automatizált CV értékelőrendszer, ami a megadott feltételek alapján ki tudja szűrni a legmegfelelőbb jelölteket, hogy aztán a HR-es kollégák már egy előszűrt listából tudják kiválasztani a következő munkatársat. Toborzási területen továbbá abban is a HR-esek segítségére lehet a fejlődő technológia, hogy az interjúztatottal lehet digitális eszközökön keresztül is kommunikálni. Az ezt követő próbaidőszak fázisban pedig a betanítást könnyíti meg, ilyenkor a HR-esek egyes “remote” eszközökhöz nyúlhatnak.

Interjúra való felkészülés

Az interjúztatási trendekben kiemelt szerepet kapott a felkészülés. A technológiai változásoknak köszönhetően a jelöltek és az interjúztatók is sokkal könnyebben, hatékonyabban és széleskörűbben tudnak felkészülni az interjúra. A szükséges információk pillanatok alatt elérhetővé válnak, valamint a betanítási időszak sem fog akkora gondot okozni, például e-learning tanfolyamokon keresztül egyik napról a másikra gyakorlati tudást lehet átadni.

Napjainkra jellemző változások

A technológiai fejlődések utat nyitottak az új hirdetési felületek felé is. Ugyanaz a tartalom több platformon is megállja a helyét, ami kevesebb munkát, de magasabb elérést segíthet elő.

Egyéb változások

Az interjúztatási trendek sem maradtak változatlanul. A könnyebb felkészültségi lehetőségekből az következik, hogy a HR-es szakembereknek mindig egy lépéssel az interjúztatottak előtt kell járniuk, lényegében ők is vizsgáznak. Az interjúztatások során időnként megjelenhet az a tényező is, hogy egy adott jelentkező kifogástalanul megfelelt, viszont inkább egy másik munkakörbe illik. Ezt a HR-eseknek érdemes figyelembe venniük, így is növelve a cég teljesítményét.

Ha szüksége van egy kiváló szakemberre a csapatába, akkor keresse fel a Beck and Partners-t!

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.